Timosenko beleegyezett a külföldi gyógykezelésbe
Pat Cox és Aleksander Kwasniewski európai parlamenti (EP) képviselők petíciót adtak át múlt pénteken Viktor Janukovics ukrán elnöknek, amelyben kegyelmet kértek Julija Timosenko számára – közölte a bebörtönzött volt kormányfő ügyvédje.
Szerhij Vlaszenko ügyvéd elmondta, hogy az EP két ukrajnai megfigyelője a nap folyamán felkereste Timosenkót is a harkivi börtönkórházban, ahol azt ajánlották neki, hogy Németországban gyógykezeltesse magát. Vlaszenko közlése szerint Timosenko elfogadta az ajánlatot.
A bebörtönzött politikus kérte ügyvédjét, hogy tegye közzé: nem azért akarja magát gyógykezeltetni külföldön, mert nem bízik az ukrán orvosokban. „A rezsimben nem bízom, amely kész és képes mindent megtenni azért, hogy megszabaduljon tőlem” – szögezte le Timosenko. Hangsúlyozta, folytatja küzdelmét teljes jogi rehabilitációjáért, hogy visszatérhessen az ukrajnai belpolitikai életbe. Kijelentette azt is, hogy külföldre utazása nem jelent emigrációt, és nem készül politikai menekültstátust kérni Németországban.
Vlaszenko magyarázata szerint Cox és Kwasniewski írásos petíciójukkal jogszerű lehetőséget próbálnak teremteni arra, hogy a volt miniszterelnök külföldre utazhasson. „A dokumentum alapot biztosít Janukovicsnak arra, hogy éljen a kegyelem gyakorlására biztosított alkotmányos jogával, Ukrajna és az Európai Unió társulási megállapodásának november végi vilniusi aláírása érdekében” – vélekedett Timosenko ügyvédje.
Olena Lukas igazságügy-miniszter eközben kijelentette, hogy „nem lehetséges Timosenko szabadon bocsátása” a november 28–29-i vilniusi EU-csúcsig. Hozzátette ugyanakkor, hogy adott helyzetben „lehetségesek viszont bizonyos személyre szabott intézkedések”. Ezt azonban nem volt hajlandó kifejteni.
Ugyancsak pénteken Janukovics elnök a Timosenko ellen indított büntetőeljárásokat felügyelő Renat Kuzmin helyettes főügyészt áthelyezte a nemzetbiztonsági és védelmi tanácsba, a testület titkárhelyettesének. Volodimir Feszenko, ismert ukrán politológus nem zárta ki, hogy Kuzmin áthelyezése és Timosenko külföldi gyógykezeltetése összefüggésben lehet egymással.
Hétfőn Lengyelország, Németország, Olaszország és Ukrajna elnökeinek krakkói találkozója kapcsán a Deutsche Welle jelentése szerint Joachim Gauck német elnök arra kérte ukrán kollégáját, hogy bocsássa szabadon Julija Timosenkót. „A szövetségi elnök nyomatékosan hangsúlyozni fogja, hogy minél tovább késik a konkrét döntés Julija Timosenkóra vonatkozóan, annál nagyobb veszély fenyegeti a társulási megállapodás aláírását Vilniusban” – fogalmazott Gauck szóvivője.
A kormányzó Régiók Pártja (PR) képviselőinek egy csoportja felvetette, hogy egy speciális törvény elfogadásával tennék lehetővé Timosenko külföldi gyógykezelését – jelezték ugyancsak hétfőn a Batykivscsina részéről. Az ellenzéki párt közleménye szerint azonban, melyet a korrespondent.net idéz, Európa a politikai represszió beszüntetését követeli Ukrajnától, s nem annak felfüggesztését a vilniusi csúcstalálkozó idejére. A Batykivscsinánál egyúttal emlékeztetnek, hogy a hatalomtól Julija Timosenko teljes politikai és jogi rehabilitációját várják, még az Emberi Jogok Európai Bírósága idevágó döntésének megszületése előtt.
Korábban Olekszandr Jefremov, a PR frakcióvezetője arról beszélt, hogy lehetetlennek tartja Timosenko külföldi gyógykezelését, szavai szerint ehhez meg kellene változtatni a törvényeket.
A szeptember 20–22-én tartott Jaltai Európai Stratégia (YES) nemzetközi fórum óta – amelynek egyik központi témája a Timosenko-ügy rendezése volt – felerősödtek Ukrajnában a találgatások arra vonatkozóan, hogy a vilniusi csúcsig kijut-e a bebörtönzött politikus külföldre gyógykezeltetni magát, esetleg megkapja-e az elnöki kegyelmet. Több, a vilniusi csúcstalálkozó előtti dátum is felvetődött: egyes elemzők szerint október 15-ig, Cox és Kwasniewski Ukrajnáról szóló jelentésének az EP külügyi bizottsága előtti ismertetéséig vagy október 21-ig, az Európai Unió külügyminisztereinek értekezletéig valamilyen döntés születhet Timosenko ügyében.
(MTI/pravda.com.ua/dw.de/korrespondent.net/Kárpátalja)