20 éves a beregszászi magyar színház

2013. október 24., 08:20 , 667. szám
Vidnyánszky Attila ünnepi beszédet mond

A Nemzeti Színház társulatának beregszászi fellépése a vendéglátó Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház fennállásának 20. évfordulója jegyében zajlott hétfőn. A nagysikerű előadást követően a közönség állva, vastapssal mondott köszönetet a művészeknek.

A bemutatót követő rögtönzött ünnepségen Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője, a Nemzeti Színház főigazgatója és a beregszászi teátrum alapító főrendezője meghatottan szólt arról a hosszú, nehézségekkel teli útról, amelyet az egykor Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház néven létrejött, és sokak által ma is csak ekként emlegetett társulat az évek során bejárt. „Nem tudok nem meghatottan beszélni arról, hogy ebben a színházban születtek meg azok az előadások – A szarvassá változott fiú, a Három nővér, a Csehov-egyfelvonásosok –, amelyek most a Nemzeti Színházban vannak műsoron. Van ebben valami gyönyörűséges metafora. … Sikerült átmenteni oda (a Nemzetibe – a szerk.) a repertoárunkat, illetve ott is működtetni, mert úgy gondolom, hogy azoknak igazából ott van a helyük” – mondta többek között Vidnyánszky Attila.

„Nagy-nagy boldogság, hogy vissza tudunk jönni ide játszani. Nem akarjuk elfelejteni, hogy honnan indultunk, ide jövünk mindig haza, s ezért tartottam nagyon fontosnak, hogy a Nemzeti Színházban született első előadásommal, a Vitéz lélekkel ünnepeljük az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház születésnapját” – hangsúlyozta a rendező.

Vidnyánszky Attila egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik szebbé, a nézők számára komfortosabbá tették a színházat, s további 20 év sikeres működést kívánt a társulatnak, a nézőknek pedig azt, hogy eztán is tartsanak ki a színház mellett.

A jubileumát ünneplő társulatot a Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színház nevében köszöntötte Ljubov Olencsuk igazgató, s további sok sikert kívánt a beregszászi színháznak Ivan Kanyuka, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció kulturális főosztályának helyettes vezetője is.

A Nemzeti Színház előadásában csodálatos példázatot láthattunk arról, hogyan lehet a semmiből hittel, kitartással felépíteni, vagy inkább újraépíteni valamit – fogalmazott a társulatot köszöntve Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke. „Gondolom, Vidnyánszky Attila rendező nem véletlenül választotta ezt a darabot, hiszen a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház is kiváló példa arra, hogyan lehet a semmiből hittel, kitartással felépíteni egy olyan színházat, amely húsz év alatt bebizonyította: képes díjakat nyerni hazai és nemzetközi fesztiválokon, megmérettetéseken, sőt még a Nemzeti Színházat is képes »átvenni« Budapesten – utalt a szónok tréfásan arra, hogy a főigazgató mellett az első számú magyar színház társulatának számos művésze is Beregszászban kezdte a pályáját.

Brenzovics László jelezte, a beregszászi színház épületének tetőzetét és homlokzatát a közelmúltban a Magyarország Külügyminisztériuma és a Kárpátaljai Megyei Tanács támogatásával megvalósuló Keleti Partnerség Program keretében sikerült felújítani. Az erre emlékeztető réztáblácskát Tóth István beregszászi magyar főkonzullal közösen adták át Balázsi József színházigazgatónak.

„Köszönjük a nagyszerű előadást, köszönjük a jóra való buzdítást. Úgy gondolom, ez Kárpát-medence-szerte mindnyájunkra ránk fér – szólt meghatottan az egybegyűltekhez Tóth István. – Egy erős előadást láthattunk, s azt hiszem, van min elgondolkodnunk a jövőnk alakulása kapcsán, melynek mi is építői vagyunk.”

A nagyszerű előadást és a bensőséges ünnepséget követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola fogadást adott a jubileumát ünneplő beregszászi színház, illetve a Nemzeti Színház művészeinek tiszteletére.

-szer-