Tilos dohányozni a lépcsőházban

2013. október 24., 08:20 , 667. szám

„Szomszédaink a tömbházban, ahol lakunk, gyakran fogadnak vendégeket, rendeznek házibulikat. Ilyenkor az egész társaság a lépcsőházba jár ki dohányozni. Az a szűk, szellőzés nélküli tér egykettőre megtelik cigarettafüsttel, amit azután órákon át kénytelen belélegezni mindenki, aki arra jár, még a gyerekek is. Arról nem is szólva, hogy valahányszor ajtót nyitunk, a lakásunkba is beszivárog valami a káros füstből. Létezik-e olyan törvény, amely szabályozná, hogy mit szabad egy közös térben megtenni, s mit tilos. Hogyan léphetnénk fel a dohányzók ellen?”

– Sajnos, a lakók együttélésének a szabályozása az egyik leggyakrabban előtérbe kerülő kérdéskör a közös tulajdonú ingatlanok esetében. Tapasztalataim szerint ennek elsősorban az az oka, hogy a lakosság, de néha még a hatóságok sem szoktak hozzá ahhoz, hogy jogi problémaként, vagyis jogszabályok által szabályozott kérdésként kezeljék a mindennapi együttélés során óhatatlanul felmerülő érdekkülönbségeket, konfliktusokat. A jogi kultúra, a civilizált konfliktuskezelés hiányosságainak egyik elkerülhetetlen következménye azután, hogy a lakótársak némelyike esetenként határozott, néha egyenesen megfélemlítő fellépéssel – de akár erő alkalmazásával is – próbál érvényt szerezni akaratának, miáltal a visszahúzódóbbak, a törvénytisztelők hátrányos helyzetbe kerülnek, s kénytelenek elviselni a szomszédaik magatartásából adódó hátrányokat, kellemetlenségeket.

A lépcsőházi dohányzást illetően is dönthet úgy a lakó, hogy beletörődik a kialakult állapotba, vagy megpróbál érvényt szerezni a jogainak. Ez utóbbi esetben érdemes tudni, hogy Ukrajna törvénye a dohánytermékek használatát és a lakosság egészségére gyakorolt káros hatásuk megelőzését, illetve az ezek mértékének csökkentését célzó intézkedésekről 13. paragrafusa 2. részének 6. pontja tiltja a dohányzást – beleértve az elektronikus cigarettát és a vízipipát is – a lakóházak lépcsőházaiban. Jegyezzük meg ezzel összefüggésben, hogy a szóban forgó törvény 1. paragrafusa értelmében bármilyen lakóház lépcsőháza közterületnek (az épületnek a lakosság számára szabadon vagy meghívás alapján hozzáférhető, illetve nyitott része) minősül. A különböző tervezésű lakóházak lépcsőházaihoz különféle folyosók és egyéb közös felhasználású előterek, helyiségek is tartozhatnak, így a lépcsőházakra vonatkozó dohányzási tilalom ezen épületrészekre is kiterjed.

Tudni kell, hogy a tiltott helyen való dohányzásért a jogsértőnek legfeljebb adminisztratív felelősségre vonásra kell számítania. Így amennyiben bizonyítást nyer, hogy az adott személy dohányzott a többemeletes épület lépcsőházában, a szabálysértőt Ukrajna adminisztratív jogsértési törvénykönyve 175-1. paragrafusa értelmében figyelmeztethetik, avagy bírsággal sújthatják, melynek mértéke az adózatlan minimális lakossági jövedelem három–tízszerese (51–170 hrivnya) lehet. Amennyiben a vétkest egy éven belül ismételten szabálysértésen kapják, már az adózatlan minimális jövedelem tíz–húszszorosának megfelelő (170–340 hrivnya) bírságot szabhatnak ki rá.

A szabálysértő módon dohányzókra panaszt tehetünk a rendvédelmi szerveknél (például a 102-es telefonszámon), illetve a városi (nagyközségi, községi) tanács végrehajtó bizottságánál is – igaz, ez utóbbiaknál csak abban az esetben, ha a helyi önkormányzat külön határozatot fogadott el a dohányzás tiltásáról a többemeletes lakóépületek lépcsőházaiban, és a rendelkezés végrehajtásának ellenőrzésére felelős személyt nevezett ki.

Panaszt szóban és írásban egyaránt tehetünk, azonban minden esetben fennáll a lehetősége, hogy a szabálysértő büntetlenül ússza meg az esetet. Például azért, mert az ügyben eljáró rendőr nem talál bizonyítékot arra nézve, hogy az adott személy valóban dohányzott a lépcsőházban. A dohányzásra vonatkozó bizonyítékként szolgálhat videofelvétel, a szabálysértés pillanatát megörökítő fotó, de a lakók tanúvallomása is.

Vagyis a szabálysértés tényének igazolása nem ördöngösség, sokkal gyakoribb, hogy maguk a dohányzástól szenvedő lakók nem szánják rá magukat arra, hogy fellépjenek a szabálysértőkkel szemben a hatóságoknál.

hk