2013. november 3.

„Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem.” János 10,14

A „jó pásztor” példázatot Jézus mondta el. Persze, a zsidók a képes beszédét nem értették. A szívűket az elhangzottak nem érintették meg. Nagyon sokszor ez a jellemző a mai emberekre is. Nincs szükség pásztorra, vezetőre, kapitányra, iránymutatóra? Nagyon is! Az emberek az orruk előtti történéseket sem értik.

„Én vagyok a jó pásztor...” – leleplező vallomás egyszer és mindenkorra, Jézus állítása ez. Az ő állításai midig igazak voltak. A leggyönyörűségesebb axiómáknál is nagyobb kijelentés az övé. Az ő kimondott szava isteni kijelentés volt, ami megcáfolhatatlan, mégis sokan nem hitték el, nem hiszik el. Ez a bemutatkozás viszonzást vált ki a hallgatóban és az olvasóban. Ki vagyok én? Kit képviselek? Ki nekem a jó pásztor?

A második állítás „...én ismerem az enyéimet...” Ez alatt az érthető, hogy kis és nagy dolgok, amik már megtörténtek és meg fognak történni, ismeretesek az Úr előtt. Ismeri a vérmérsékletedet, ismeri a reakcióidődet, a hozzáállásodat a dolgokhoz, ismeri a bűneidet, a gondjaidat. Ismer téged és engem, teljesen. Ez a felismerés felnyitja a szemed, hogy tovább nem kell jelmezben, titokzatosan, félve a nyájhoz (a gyülekezethez) tartozni, hanem bátran vállalni azt, hogy megérkeztél a számodra kijelölt helyre.

A harmadik állítás után („...és az enyéim ismernek engem...”) tedd fel magadnak azt a kérdést, kié az életed? Igen, nehéz, de ki kell mondanod. Kié az életem? Egyre dicséretesebb, hogy a nagy nyilvánosság előtt a világhírű futballjátékosok arról tesznek bizonyságot, hogy ismerik a „jó pásztort”. Te ismered? Ismerd meg!

Pápai Gábor, nagyszőlősi református lelkipásztor