XXIV. Aranyősz Nemzetközi Kórustalálkozó

2013. november 7., 07:52 , 669. szám

Técsőn a kultúrház nagytermében november 3-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezete, valamint a técsői KMKSZ-alapszervezet szervezésében került megrendezésre a hagyományos Aranyősz Nemzetközi Kórustalálkozó, a Felső-Tisza-vidék egyik legrangosabb kulturális eseménye.

A szervezők nevében ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke mondott köszöntőt, örömének adva hangot, hogy Técsőn – a kulturális szövetség megyei rendezvényeként – immár huszonnegyedik alkalommal kerülhet megrendezésre a találkozó. „A közösség megtartó erőt jelent, ezért a kulturális szövetség nagyon fontos feladatának tartja, hogy a kárpátaljai magyar közösségeket összetartsa, kulturálisan fejlessze, egyben lehetőséget teremtsen számukra a hagyományápolás kibontakoztatására is. Az Aranyősz Kórustalálkozót a kezdetektől e célok jegyében rendezzük meg” – mondta az elnök.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Nagy Ignác, Magyarország beregszászi konzulja, aki Tóth István főkonzul, valamint a diplomáciai külképviselet munkatársainak jókívánságait tolmácsolta. A diplomata beszédében így értékelte a rendezvényt: „A közel negyed évszázada megrendezésre kerülő Aranyősz a kultúra, a művészet, valamint a hagyományápolás szempontjából egyaránt fontos értékeket közvetít – mondta –, olyan értékeket, amelyeket a kárpátaljai magyar nemzetrésznek mindenképpen fontos továbbörökítenie. Ez az esemény egyben a kárpátaljai magyar végeken zajló kulturális élet bizonyítéka is: azt mutatja, hogy az itt élőknek milyen sokat jelent a magyar dal és ének.” A konzul végezetül köszönetet mondott a KMKSZ-nek a szervezőmunkáért, melynek révén ismét egy színvonalas kulturális esemény valósulhatott meg.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, megyei tanácsi képviselő az Aranyősz Kórustalálkozó kezdeteitől napjainkig eltelt évtizedeket nagy időként értékelte. „Az első fesztiválra 1989-ben, a KMKSZ megalakulásának évében került sor – mondta. – Az, hogy idáig eljuthattunk, a helyi szervezők kitartását és munkáját dicséri.” Brenzovics László elismerően szólt a néhai Bányász Erzsébet, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének korábbi elnöke, valamint ifj. Sari József középszintű elnök és a Kékesi Sándor vezette técsői KMKSZ-alapszervezet munkájáról. „A népdal, a néptánc, a népi kultúra és a művészetek minden nemzet életében rendkívül fontos szerepet játszanak – fejtegette Brenzovics László. – Különösen így van ez a szórványban élő magyarság esetében. Itt, a „végeken” az éves rendszerességgel megrendezésre kerülő Aranyősz Kórustalálkozó kitűnő lehetőség arra, hogy a hagyományőrző-műkedvelő csoportok egymással találkozva bemutassák művészetüket, erősítve nemzeti öntudatukat, s ezáltal megmaradásukat is. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a máramarosi magyarság élni akar, s meg akarja tartani nyelvét, kultúráját és oktatási intézményeit, amihez a KMKSZ – a jelenlegi magyar kormányzathoz hasonlóan – minden támogatást meg kíván adni a jövőben is.”

Rácz István római katolikus plébános többek között rámutatott, hogy a helyi magyar kisebbség megmaradását a vallás, a kultúra és a hagyományok egyaránt segítik, majd Isten áldását kérte a jelenlévőkre.

A továbbiakban a fellépőkön volt a sor. Elsőként a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vokális együttese (vezetője Ladányi Katalin) lépett a publikum elé, repertoárjában két egyházi éneket, illetve egy népdalt adva elő. Őket a Kristofóri Gyöngyi vezette técsői Nereszen tánccsoport követte. A fellépő fiatalok egy szüreti báli jelenettel, majd egy viski csárdással mutatkoztak be nagy sikerrel.

Fellépett a Havrics Csilla vezette Hosszúmezői Búzavirág Népdalkör, valamint az Aknaszlatinai Művészeti Iskola Bel Canto kórusa (vezetője Szenykiv Mónika): az aknaszlatinaiak többek között Kodály-műveket is előadtak. Sikerrel mutatkozott be a bányásztelepülésen működő művészeti iskola citerazenekara is. A „Kis kece lányom…” kezdetű népdalt többen a csoport tagjaival együtt énekelték. Aknaszlatinát a Bicse Brigitta vezette Sóvirág tánccsoport, valamint a művészeti iskola magyar zenekara (vezetője Szedlák Zsuzsanna) képviselte még a találkozón.

Sokan vastapssal köszöntötték a Rácz István plébános vezette técsői Glória együttest, amely egyházi és világi dalokat egyaránt előadott. A Técsői Arany Ősz Művelődési Egylet Népdalköre (vezetője Németh Magdolna) pedig többek között szüreti dallal elevenítette fel a régi magyar paraszti világ hangulatát. Imre Sándor Técsőről elszármazott költő pedig egyik saját versét mondta el.

A találkozón fellépett még a KMKSZ Rahói Alapszervezetének és az Ukrán–Magyar Kulturális Központ Nőegyletének kórusa (vezetője Nejzsmák Emma), a Bustyaházai Művészeti Iskola Tiszjánocska együttese (vezetője Véjhes Olga), valamint a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola énekkara (vezetője Keresztúri József), Szivárvány tánccsoportja és citerazenekara (mindkét formáció vezetője Szeles Viktória és Takács Zsuzsanna). A Szivárvány tánccsoport tagja, Poncz István szólótáncát vastaps kísérte. A Viski Középiskola tanulóinak tehetségét bizonyította Szeles Evelin iskolás szavalata, aki Wass Albert A bujdosó imája c. költeményét mondta el.

Az ungvári járási Téglást a Szikora Csilla vezette Rózsa Népdalkör, valamint a Csalogány Asszonykórus (vezetői Szikora Csilla és Ignácz Mária) képviselte, az asszonykórust a Bernáth Ferenc vezette Cimborák Népi Zenekar kísérte.

Nyugdíjasklubok is szép számmal vettek részt az idei Aranyőszön: a korábbi évekhez hasonlóan idén is fellépett a Balogh Mária vezette Bátyúi „Együtt” Nyugdíjasklub énekkara, valamint a Beregdédai Arany János Nyugdíjasklub együttese (vezetője Fekete Margit), akik a Beregszászi járásból érkeztek.

A szervezők a kórusvezetőknek egy-egy szál virággal, emléklappal és egy-egy Hidi Endre nagydobronyi keramikus által készített kerámiatállal köszönték meg a színvonalas produkciókat.

Végezetül Kékesi Sándor, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnöke mondott zárszót, majd a jelenlévők együttesen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot.

A XXIV. Aranyősz Nemzetközi Kórustalálkozót a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) támogatta.

F.Zs.