Victor Vasarely-kiállítás Ungváron
Több ukrajnai helyszín után Ungvárra érkezett Victor Vasarely, az optikai festészet, vagy op-art legjelentősebb képviselőjének kiállítása. A magyar Külügyminisztérium szervezésében Kárpátaljára hozott tárlat a kárpátaljaiak számára is lehetővé teszi, hogy megismerkedjenek Vasarely világával az Ungvári Ilko Galéria és Művészeti Központban (Kassai utca 28.). A kiállításról az egyik főszervezőt, Szalipszki Endrét, Magyarország ungvári konzulját kérdeztük: „A kiállítás anyaga a budapesti Csepei Tibor magángyűjtő tulajdonát képezi, akit több évtizedes barátság kötött össze Vasarelyvel. Csepei Tibor egyébként zenetanár, akinek kb. 500-600 darabból álló Vasarely-gyűjteménye van, amit a művésztől kapott vagy vásárolt, és ebből ő kiválasztott 150 alkotást, amit felajánlott a Külügyminisztériumnak, hogy a világ különböző országaiban bemutassák. Ezért pénzt nem kér, de mindenütt részt vesz a kiállítás installálásában. 2013-ban jutott el a kiállítás Ukrajnába, korábban már láthatták Donyeckben, Kijevben, Lembergben, és november 8-tól Ungváron is megtekinthető. Szeretnénk ezt a páratlan anyagot bemutatni még a jövő év első hónapjaiban Ivano-Frankivszkban és Csernovciban is.
Csepei Tibor véleménye szerint a kiállítás anyagához ennyire méltó környezet, mint az ungvári Ilko Galéria, sehol nem volt az eddigi helyszínek közül. Itt mind a 150 művet sikerült úgy elhelyezni – hiszen volt hozzá megfelelő tér –, hogy semmi se zavarja a befogadást. Megállapodtunk az Ilko Galériával, hogy zenei programokat is társítanak a képekhez. Vasárnap volt a Cantus nagysikerű koncertje, és voltak hangszeres fellépők is. November 22-én pedig egy dzsesszkoncertre kerül sor a galériában.
Mi, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának munkatársai szeretnénk, ha minél több gyerek láthatná ezt a kiállítást, ennek érdekében megállapodtunk a galéria vezetésével, hogy a tanári kísérettel, előre bejelentkező gyerekeket ingyen fogadják. Ez nagyon sokat jelentene vizuális nevelésük szempontjából, és rácsodálkozhatnának egy olyan világra, ami rendkívül egyedi. Vasarely ezeket a képeket a korát jóval meghaladóan még a 30-as években kezdte készíteni, és ezek a művek mind a mai napig korszerűek.
Én azt hiszem, hogy ez a tárlat itt, Ungváron Az év kiállítása címet biztosan elnyerné, ha lenne ilyen verseny. Mindenkinek, aki Ungváron jár, csak ajánlani tudom, hogy ne szalassza el ezt a nem mindennapi lehetőséget, és december 8-ig tekintse meg ezt az egyedi kiállítást.”
dózsa