Biztos ungvári sikerek a Szpartak ellen

Kézilabda

2013. december 12., 05:35 , 674. szám

Hosszabb szünet után játszott ismét bajnoki találkozót az Ungvári Kárpáti női kézilabdacsapata. Borisz Petrovszkij együttese hazai környezetben látta vendégül az egykoron szebb napokat látott Szpartak Kijevet.

Az első találkozón az első félidő végéig tartotta magát a vendégcsapat, a 23. percben 9-9-es döntetlent mutatott az eredményjelző. A szünetre aztán 14-10-es hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok.Fordulás után fokozatosan nőtt a különbség a két együttes között, a vendéglátóknál elsősorban Cibulenko és Mihovics volt elemében. A végeredmény aztán 28-19-es Kárpáti győzelem lett. A másnapi visszavágón már az első játékrészben sem volt okunk az izgalomra: 19-9-es félidőt követően a hazaiak 34-21-re nyerték meg a találkozót.

A másik lejátszott mérkőzésen a Dnyiprjanka Herszon 24-18-ra, illetve 28-24-re nyert a Real Mikolajiv ellen. A Kárpátihoz hasonlóan eddig ugyancsak hibátlan Halicsanka Lviv korábban lejátszotta találkozóit, kettős győzelmet aratva a Podatkovij Universzitet Irpeny ellenében.

A bajnokságban a Kárpátinak és a Halicsankának egyformán 14 pontja van, harmadik a Dnyiprjanka 10 megszerzett ponttal.

Az ungváriak legközelebb december 13-án és 14-én a sereghajtó Real Mikolajiv otthonában lépnek pályára.

(tamási)