A HVG és a zöld KISZó szerint a magyar külpolitika Janukovicsot támogatja

2013. december 12., 05:35 , 674. szám

A HVG online december 4-ei számában Kósa András tollából jelent meg az Orbán és az MSZP „csendes nagykoalícióra” lépett Ukrajna ügyében című cikk, amit a zöld Igaz Szó is közölt. Az UMDSZ-es szócső a szerző nevét felejtette ki, valamint egy képaláírást változtatott meg. Az Orbánt és Janukovicsot ábrázoló 2010-es fényképet így szignálták „Orbán Viktor szerint Viktor Janukoviccsal lehet tárgyalni.”

A cikk szerint mind a kormány, mind a szocialisták egyetértenek abban, hogy a jelenlegi válságban Janukovicsot kell támogatni, mert ő jobb választás a Szvobodát is magába foglaló ellenzékhez képest. Hivatalosan ugyan a felek Ukrajna EU-integrációjának fontosságát, valamint az erőszak elutasítását hangsúlyozzák, a kulisszák mögött azonban Janukovicsot tartják magyar szempontból a kívánatosabb partnernek.

Az indoklásban a Szvoboda szélsőséges megnyilvánulásain túl Janukovics magyarbarát gesztusai is szerepelnek, mint amilyen a nyelvtörvény elfogadása volt. Az ilyen vívmányok megvédéséhez lenne szükség állítólag a jelenlegi elnök hatalmon maradására.

Karp.