Ukrajnát Twitter-bejegyzésben „küldték el...”

2013. december 19., 08:50 , 675. szám

Arbuzov miniszterelnök-helyettes Brüsszelbe ment, Janukovics Azarovval pedig Moszkvába. A delegációvezetők titulusai is mutatják, mi a domináns irány pillanatnyilag.

Újdonságként azt lehet regisztrálni, hogy a Vilniusz előtti időkhöz képest megváltozott a nyugati reakció. Az udvariaskodáson kívül megjelent a sértődöttséget jelző egyenes beszéd.

Az utóbbi Stefan Füle bővítési biztos Twitter-bejegyzésében érhető legjobban tetten. A brüsszeli hivatalnok a hitegetett, majd kikosarazott kérő dühös kiábrándultságával minősíti le az ukrán tempót. Jelzi: Európa nem hajlandó versenytárgyalásokon részt venni Janukovicsék jóindulatának elnyerésére.

Több EU-s külügyminiszter jelezte, hogy nem osztja Füle egyértelmű véleményét, és helyteleníti, hogy egy ilyen horderejű kérdést egy Twitter-bejegyzéssel intézzenek el.

Ugyanakkor Martonyi János külügyminiszter is olyan értelemben nyilatkozott, hogy amíg Janukovics felelősségre vonja a társulási szerződést tárgyaló ukrán illetékeseket – amiért azok az ország számára előnytelen megállapodást hoztak tető alá –, nem lehet komolyan venni Ukrajna szándékait. Pedig a magyar külügy köztudottan az Ukrajnát feltétlenül támogatók csoportjába tartozik.

Putyin bezzeg nem veszíti el a hidegvérét. Simán előadja, hogy tiszteletben tartja Ukrajna döntését és eszébe nem jut nyomást gyakorolni országunkra, mint az Euromajdant inspiráló nyugatiaknak. Ígéretei kézzelfoghatók: 200 dollárra csökkenti a gázárat a jelenlegi 400 körüliről (értelemszerűen / 1000 köbméter) és 15 milliárdos azonnali hitelt nyújt. Ha sikerül megállapodni, de nehogy úgy vegyék, hogy ezzel akarja kicsalni Ukrajna csatlakozását a vámunióhoz.

Az ukrán ellenzék szerint titokban pontosan ennek a lépésnek az előkészítése folyik. Amiben igazuk lehet, de amíg az aktus meg nem történt, addig az előkészületek lehetnek a másik kérő féltékenységét felkeltő manőverek is.

A hintapolitika tehát folytatódik, de a nyugat már frusztrált és megosztott, Putyin pedig magabiztos és elszánt.

k