Nyereménysorsolás a főiskolán

2014. január 2., 09:29 , 677. szám

Közel egy hónapja, hogy intenzíven elindult az Itt Magyarul Is (IMI) kárpátaljai mozgalom, mely célul tűzte ki a magyar nyelv szélesebb körű, intézményekre, vállalkozásokra és szolgáltatásokra is kiterjedő használatát. A közelmúltban e szellemhez igazodva játékot is indított a mozgalom „Hol van IMI?” címmel, melyek tétje több értékes nyeremény volt. A játék ünnepélyes nyereménysorsolására de­cember 27-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Győr termében került sor.

A játék koncepciójának értelmében a résztvevőknek Kárpátalján minél több magyar nyelvű cégtáblával (is) rendelkező vállalkozást, üzletet és szolgáltatást kellett találniuk, és ezt a játékszabályoknak megfelelően egy beküldött fotóval kellett igazolniuk. Összesen 23 pályázó vett részt a játékban, akik együttesen 150 fotót küldtek be. A játék tétje több értékes nyeremény volt, melyeket a KMF, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, valamint kárpátaljai cégek ajánlottak fel. December 27-én az említett felajánlók képviselői urnából húzva döntötték el, hogy kik kapják az értékes ajándékok beváltására szolgáló ajándékutalványokat. Minden egyes pályázó neve annyi cédulán került az urnába, ahány képet küldött be.

A játék szerencsés nyertesei és nyereményeik: Keresztyén Gabriella (Pizzázás a beregszászi Beatrice pizzázóban), Sin Edina (Kétszemélyes vacsora a beregszászi Namény étteremben), Kalanics Attila (Webkamera), Pallagi László (Ajándékkosár), Jánosi Annamária (ajéndékkosár), Kurmay Sándor (Portréfotózás a beregszászi Portré fotóstúdióban), Jánosi Annamária (Kétszemélyes belépő a Kaszonyi Termálfürdőbe), Hudák Attila (Kétszemélyes vacsora a Hermina étteremben). A játék fődíja egy kétszemélyes romantikus hétvége volt: Fortuna végül Sin Edinát részesítette kegyeiben, aki egy általuk kiválasztott magyarországi vagy kárpátaljai szállodában töltheti el azt.

A szervezők megígérték, hogy az IMI a jövőben is szervez hasonló játékokat.

F.Zs.