Pásztor: Le kellene zárni a „háborús állapotot” Szerbiában

2014. január 2., 09:29 , 677. szám

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint politikai indíttatású feszültségkeltés zajlik az országban. Pásztor István, a legnagyobb vajdasági magyar párt vezetője a szabadkai Pannon RTV múlt csütörtökön sugárzott Szubjektív című interjúműsorában úgy fogalmazott: jó volna valahogy a „háborús állapotot” lezárni.

A politikus – aki egyben a vajdasági képviselőház elnöke is – kijelentette: az embernek folyamatosan olyan érzése van, mintha háborús helyzet uralkodna a társadalomban, ezt sugallja a média, ez érződik a közhangulaton, a levegőben állandó a feszültség, és ez a robbanás előtti állapot rabságban tartja a társadalmat.

Úgy vélte, a feszültségkeltés politikai indíttatású, és megjegyezte, hogy ebben a helyzetben „nehéz a mával és a holnappal foglalkozni”, ezért jó volna valahogy a „háborús állapotot” lezárni.

A szerb sajtóból napról napra olyan hírek özönlenek, amelyek még inkább fokozzák ezt a hangulatot, fogalmazott Pásztor. Hangsúlyozta, hogy tavasszal bizonyosan előrehozott parlamenti választásokra kerül sor.

Amennyiben ennek az lesz az eredménye, hogy egyértelművé válik, „kinek mekkora politikai súlya van, kinek milyen feladata és felelőssége van az ország irányításában, akkor talán van esély arra, hogy normális helyzet alakuljon ki” – vélte. Ezt követően lehet foglalkozni a Szerbiát és a Vajdaságot érintő fontos kérdésekkel, a tartomány statútumával, a hatáskörökről szóló törvénnyel, illetve a Vajdaság finanszírozásával, de például az európai uniós csatlakozással is.

Az interjú évértékelő részében Pásztor István kiemelte, januárban még a magyar kisebbséget ért támadásokról és konfliktusokról kellett beszélni, azóta viszont „sikerült olyan megoldásokat találni, amelyek talán kezelték ezt a helyzetet”.

Korszakos döntésnek nevezte Pásztor a magyar–szerb történelmi megbékélést, azt, hogy Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb elnök közösen hajtott fejet a második világháború ártatlan áldozatai előtt Csúrogon, hozzátéve, hogy ezt már nem lehet visszafordítani.

(MTI/Kárpátalja)