Lucenkót is megverték a rohamrendőrök

2014. január 16., 06:50 , 679. szám

Súlyos sérüléssel kórházba vitték Jurij Lucenko volt belügyminisztert, az ellenzék egyik jelenlegi vezetőjét múlt szombaton, miután a rohamrendőrök megverték őt előző este az Európa-párti tüntetők és a rendőrség egy összecsapásában.

Felesége, Irina Lucenko parlamenti képviselő az ellenzéki Hromadszke televíziónak azt mondta, hogy Lucenko fejsérüléseket szenvedett a rohamrendőrök gumibotos ütlegelésétől, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök és a tüntetők egymásnak essenek. Szavai szerint férje intenzív osztályra került, és megfigyelés alatt tartják. Az ellenzéki politikus koponyasérülést, agyrázkódást szenvedett, és bőr alatti vérömlenyek vannak a fején – írta a Tsn.ua ukrán hírportál.

Valerija Lutkovszka, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának emberi jogi megbízottja portálján azt közölte, hogy az összecsapások miatt több mint tíz embert kellett egészségügyi intézményekbe szállítani különböző súlyosságú sérülésekkel, közülük január 11-i állapotok szerint négyen szorultak kórházi kezelésre.

Péntek este több száz tüntető gyűlt össze az egyik kijevi bírósági épületnél, hogy megakadályozzák három elítélt börtönbe szállítását. A bírák előzőleg hatévi börtönre ítéltek három szélsőséges nacionalistát, akik a vád szerint 2011-ben fel akarták robbantani a kijevi repülőtér közelében álló Lenin-szobrot. (Itt jegyeznénk meg, hogy ha Lenin esetében egy meg nem valósult robbantási kísérletért hat év börtön jár, a vereckei magyar honfoglalási emlékmű nagyon is valóságos felgyújtásáért viszont csak 3 év börtönt szab ki a bíróság felfüggesztve, az annak a jele, hogy országunkban egy véreskezű diktátor még mindig előbbre való, mint egy nemzeti kisebbség méltósága…)

Szemtanúk szerint a bíróságnál kialakult feszült helyzetben Lucenko és felesége beszállt a Berkut különleges rendőrségi alakulat egyik autóbuszába, s arról győzködte a rendőröket, hogy teljesítsék a tiltakozók követelését. Amikor kiszállt, néhány tüntető elkezdte „hintáztatni” az egyik autóbuszt, mire a Berkut tagjai rávetették magukat a közelben állókra, Lucenko pedig megpróbált a két fél közé állni.

Az orosz állami tévé híradása szerint a tüntetők kövekkel támadtak a rohamrendőrökre, akik válaszul könnygázt vetettek be. Az ukrán hatóságok szerint több rendőr is megsebesült az összecsapásban.

Egy a YouTube-on megjelent felvétel tanúsága szerint Lucenko az összecsapás előtt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazott egy rendőrtisztet, vélhetően azért, mert az fellépett a tüntetők ellen.

Hétfőn a fővárosban bejelentették, hogy az egyik kijevi klinikán elvégezték Lucenko vérének vizsgálatát, s abban alkoholt találtak – közölte a versii.com. A kormánypárti portál az 1+1 tévécsatorna hírműsorának, a TSZN-nek nyilatkozó orvosra hivatkozva azt írta, hogy január 10-én (vagyis a sérüléséhez vezető incidens napján) a politikus ittas állapotban volt. Irina Lucenko sajtótájékoztatóján ugyanakkor cáfolta, hogy létezne olyan vérminta, amely alátámasztaná az orvos bejelentését.

Az ügyészség vizsgálatot indított a volt belügyminiszter bántalmazása ügyében „szolgálati hatáskör túllépésének” gyanújával. A zavargás több résztvevője ellen ugyanakkor eljárást indítottak garázdaság, hatósági személy elleni erőszak és a bírói szervek munkájának akadályozása címén.

A 49 éves Lucenko belügyminiszter volt a bebörtönzött Julija Timosenko volt kormányfő kormányában, 2010-ben őt is bebörtönözték, s tavaly áprilisban szabadult Brüsszel nyomására.

(MTI/mno.hu/ua-reporter.com/versii.com/Kárpátalja)