Nem etnikai indíttatású volt a sepsiszentgyörgyi politikus bántalmazása

2014. január 16., 06:50 , 679. szám

A Kovászna megyei rendőrség azonosította azt a két fiatalt, aki szilveszter éjjelén Sepsiszentgyörgy központjában bántalmazott egy román politikust, s a rendőrség szóvivője szerint nem etnikai indíttatású volt az incidens.

A rendőrségi közlemény szerint a bántalmazással egy 17 és egy 19 éves fiatalembert gyanúsítanak, akik ittas állapotban távoztak egy helyi iskola szilveszteri mulatságáról, kimondottan azzal a szándékkal, hogy botrányt okozzanak. A közlemény kitér arra, hogy velük volt egy harmadik fiatal, aki az áldozat védelmében avatkozott be az utcai konfliktusba, ahogy két további járókelő is.

Nicoleta Marin, a rendőrség szóvivője elmondta: az eddigi vizsgálatok nem igazolták, hogy etnikai indíttatása lett volna az incidensnek. Hozzátette, az elkövetők mellett a sértett fél védelmében fellépő fiatalok is magyar nemzetiségűek voltak. A két elkövető beismerő vallomást tett, és szabadlábon védekezhet.

A bántalmazott férfi Gheorghe Predut volt, a Demokrata Párt korábbi Kovászna megyei elnöke, aki az incidens következtében bordatörést szenvedett. Nyilatkozatai alapján a román sajtó etnikai indíttatású agresszióként mutatta be a sepsiszentgyörgyi esetet. Predut feljelentése szerint azért kötöttek bele a fiatalok, mert miután magyarul megszólították őt, közölte, hogy nem tud magyarul.

Az eset kapcsán szigorú hatósági fellépést sürgetett „a románellenes szélsőséges magyar megnyilvánulások” ellen a székelyföldi románok érdekvédelmi szervezeteként fellépő Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma.

(MTI/Kárpátalja)