Ingyenes építési telkek magyar fiataloknak Nagyszalontán

2014. január 23., 05:43 , 680. szám

Ingyen építési telekkel és térítésmentes építési tervvel támogatja a nagyszalontai RMDSZ a fiatalok letelepedését a városban. Az otthonmaradást szeretnék ezzel erősíteni. Az elmúlt 10 évben a felére csökkent a kiadott építései engedélyek száma, a kezdeményezéssel ezt a folyamatot is meg szeretnék fordítani.

A Duna Híradónak nyilatkozó Csiba Anita és családja négy látványtervből választott ki egy emeletes házat. Nagyszalontán képzelik el a jövőjüket, itt szeretnének végleg letelepedni, ezért jókor jött nekik a segítség. „Nekünk most nagyon nehéz, mert albérletben lakunk, és szeretnénk minél hamarabb ide költözni, és ezért is igényeltük az elsők között” – közölte Csiba Anita.

Az átfogó technikai-műszaki terv 800 euróba, csaknem negyedmillió forintba kerül, ezt a költséget a nagyszalontai Romániai Magyar Demokrata Szövetség állja. A terveket azok is igényelhetik, akik már vásároltak telket, de még nem kezdték el az építkezést, vagy olyan más városban élő magyarok, akik itt akarnak letelepedni. Pályázni lehet ingyenes építési telekre is, ebben az esetben egy éven belül el kell kezdeni az építkezést. A nagyszalontai RMDSZ 2000-ben munkahelyteremtéssel, később ingyenes vetőmagprogrammal, most pedig lakásépítési támogatással ösztönzi az otthonmaradást.

„Szeretnénk az otthonteremtésben is hazavezetni a fiatalokat. Bizonyára vannak, akik most határon túl, valahol Nyugat-Európában dolgoznak, de hogyha hazajönnek, és hazahozzák, amit megkerestek ott, jó lenne, ha Nagyszalontán, magyarként megélve a családjukkal együtt letelepedhetnének” – mondta Török László, az RMDSZ nagyszalontai elnöke.

Egy évtizede Nagyszalontán évente több mint 40 építési engedélyt adtak ki új házakra, mára ez a szám a felére csökkent. Az új programmal ezt a folyamatot is szeretnék visszafordítani.

(Duna Híradó/hirado.hu/Kárpátalja)