PR-es szélkakasok

2014. január 30., 04:42 , 681. szám

Szerhij Mosak kárpátaljai „régiós” képviselő politikai szélkakasoknak nevezte saját frakciótársait, Buskót, Lanyát, Gajdost, Kovacsot és Sufricsot

„Hangsúlyozni akartam, hogy politikai szélkakasokként viselkedő földijeimtől eltérően, én következetesen a Legfelsőbb Tanács által elfogadott alkotmányellenes törvények ellen voltam és vagyok. Kárpátaljai képviselőtársaim tettei, melyek alapján nem lehet meghatározni, kikkel vannak, a néppel vagy ellene, az ő lelkiismeretüket terhelik mint népképviselőkét” – így kommentálta Szerhij Mosak a kárpátaljai képviselők ténykedését.

Emlékeztetünk rá, hogy Szerhij Mosak kárpátaljai képviselőtársai, akik „a diktatúráról szóló törvények” elfogadása mellett szavaztak, Ivan Busko, Mihajlo Lanyo, Gajdos István, Vaszil Kovacs és Nesztor Sufrics a Régiók Pártja frakciójának a tagjai.