Radnóti-versek Kárpátalján

„Ne menj tovább, barátom, – kiálts rám! s fölkelek!”

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A 105 évvel ezelőtt született és 70 éve tragikus körülmények között meghalt Radnóti Miklós verseit tolmácsolta Kárpátalja-szerte a kunszentmiklósi Tóth Péter, Radnóti-díjas versmondó. Szavalt a Nagyberegi Középiskolában, Kisdobronyban, Nagydobronyban, Szalókán és Eszenyben.

A Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklóson történelem- és testnevelő tanárként működő, nagy tehetségű versmondó Szalókán a református templomban részt vett az istentiszteleten, ahol a község szülötte, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatója, ifj. Soós Zsolt hirdetett igét. Az istentiszteletet követően Tóth Péter szóban, majd verseivel is bemutatta a hallgatóságnak Radnóti Miklós sok tragédiával övezett életútját. A sokak által ismert, kötelező versek mellett megelevenítve a Napló-bejegyzéseket, az eclogák életigenlő gondolatait és a Bori notesz fájdalmas világában a legvégsőkig kitartó ember küzdelmeit. Az előadónak Bátori József, az Ungi Református Egyházmegye gondnoka mondott köszönetet, majd a gyülekezettel együtt elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt.

A szalókai előadást követően munkatársunk arról kérdezte Tóth Pétert, hogyan lesz egy testnevelő tanárból Radnóti-díjas versmondó?

„A versek iránti szeretet még gyermekkoromban kezdődött. Szerintem még az édesanyám által az ágyunknál olvasott sok mese és vers hatása. Tizenhárom éves koromig sok verset mondtam, versmondóversenyeken is indultam, akkor jött egy rossz élmény. Bejutottam a Ki Mit Tud országos döntőjébe, de előtte való nap kimentem egy atlétikai versenyre szurkolni, másnapra úgy elment a hangom, hogy a döntőn meg se tudtam szólalni. Ekkor abbahagytam a versmondást, jött a sport, elkezdtem kosárlabdázni, így lettem végül testnevelő tanár. Ennek ellenére verseket tanulgattam a magam szórakoztatására, majd 2009-ben atyai jóbarátommal, Balogh Mihály tanár úrral készítettünk egy József Attila-estet, ami annyira nagy siker volt, annyira beszippantott ez az egész, hogy éreztem, ebből nekem még több kell. Ekkor indultam versenyeken, aztán jöttek az előadói estek. 2012 áprilisában jöttünk először Kárpátaljára, amikor Bődi Szabolcs kunszentmiklósi polgármester úrral együtt szavaltunk Radnóti-verseket. Azóta Szalóka a huszadik olyan kárpátaljai település, ahová sikerült eljutni versekkel, és van olyan helység, ahová már többször is.”

dózsa