Indul az előre hozott elnökválasztáson Timosenko
Szabadon távozott a harkivi kórházból Julija Timosenko 2011-ben bebörtönzött volt ukrán kormányfő, aki több mint két év után szombat délután nyerte vissza szabadságát, majd újságírókkal közölte, hogy indul a május 25-re kiírt előre hozott elnökválasztáson.
Viktor Janukovics államfő ellenzékének vezéralakja a fővárosba, a Függetlenség (Majdan) térre tart.
A politikus, aki kerekes székben hagyta el a kórházat, pártja, a Haza honlapján közzétett nyilatkozat szerint kijelentette, hogy a diktatúra elesett Ukrajnában. A hatalom és a tiltakozók közötti összecsapásokban meghalt tüntetőkre utalva úgy fogalmazott, mindent meg kell tenni azért, hogy haláluk ne legyen hiábavaló.
A 450 fős ukrán parlament 322 szavazattal szombat délben fogadott el határozatot Julija Timosenko szabadlábra helyezéséről. A határozatot nem kell jóváhagynia az ukrán államfőnek, aki délután államcsínynek minősítette a kijevi eseményeket és kijelentette, hogy a parlament által hozott döntések illegitimek. Nem sokkal egy harkivi televíziónak adott nyilatkozata után a kijevi törvényhozás leváltotta őt, s május 25-re előre hozott elnökválasztást írt ki.
Timosenkót 2011-ben ítélték hét év börtönbüntetésre az Oroszországgal kötött, Ukrajna számára előnytelen gázszerződés miatt, de az ellenzék és az Európai Unió is politikai indíttatásúnak minősítette az ítéletet.
MTI/Kárpátalja
Nagy-Britannia és Németország megállapodott arról, hogy az új ukrán hatalmat támogatja
A brit és a német külügyminiszter megállapodott arról, hogy egyesítik erőfeszítéseiket az új ukrán hatalom támogatása érdekében. "Frank-Walter Steinmeirrel megállapodtunk abban, hogy támogatjuk Ukrajna új kormányát" - jelentette be Londonban William Hague brit külügyminiszter.
A felek erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy "meggyőzzék a Nemzetközi Valutaalapot a Kijev számára olyannyira szükséges pénzügyi segítségnyújtásról" - tette hozzá Hague.
A Fehér Ház üdvözölte Timosenko szabadon engedését és a fejleményeket
Az Egyesült Államok üdvözli Julija Timosenko volt ukrán kormányfő szabadon engedését a Fehér Ház szombati nyilatkozata szerint.
Washington a kijevi fejleményekkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy azok közelebb vihetnek az erőszak beszüntetéséhez, az alkotmányos változáshoz és az előre hozott választások megtartásához.
A Fehér Ház hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok együttműködik szövetségeseivel és Oroszországgal egy erős és demokratikus Ukrajna támogatásában.
Uniós politikusok üdvözlik Timosenko szabadulását
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke pedig közleményben üdvözölte szombaton Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő szabadulását.
Barroso rövid üzenetében annyit ír, hogy a demokratikus Ukrajna számára kulcsfontosságú a független igazságszolgáltatás.
Orosz vélemények: Puskov Harkivban
Alekszej Puskov egy hivatalos orosz küldöttség tagjaként részt vett Harkivban a délnyugat-ukrajnai régiók, valamint a Krím-félsziget és az ott lévő Szevasztopol város képviselőinek kongresszusán. Puskov az Interfax orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a tanácskozáson magukat képviselő ukrajnai régiók jelentik az ország stabilitásának támaszát. Szerinte Kijevnek meg kell hallgatnia a harkivi kongresszus résztvevőit, hogy elkerüljék a politikai válság éleződését.
Az orosz duma külügyi bizottságának vezetője arról számolt be, hogy a harkivi kongresszus résztvevői az egységes és független Ukrajna megőrzése mellett álltak ki. Azt is kijelentették, hogy készek szembeszállni a felfegyverzett szélsőségesekkel.
A moszkvai politikus elmondta, hogy Harkivban meglehetősen feszült a helyzet, 1-1,5 ezer maszkos, sisakos, botokkal, mellvéddel felszerelkezett ember érkezett más régiókból. Szerinte nagy a veszélye annak, hogy a mindaz, ami Kijevben történt, átterjedhet más régiókra, ha a lvivi fegyverraktárakban megszerzett fegyverekkel rendelkező csoportok át akarják majd venni a hatalmat Kelet-Ukrajnában.
Moszkvából Harkivba menesztette képviselőjét az orosz törvényhozás felsőházának elnöke is. Valentyina Matvijenko Mihail Margelovot, a Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnökét küldte a délkeleti ukrán régiók kongresszusára. A politikus szerint a tanácskozás megmutatta, hogy a Majdan (a kijevi főtéren tüntetők) és az ukrán parlamenti ellenzék nem képviseli az ukrán nép többségét.
Mihail Margelov szerint a jelenlegi helyzetben népszavazás teremtené meg az ukrajnai politikai reformok törvényességét.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter német, francia és lengyel kollégájával szombaton folytatott telefonbeszélgetésében súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az ukrán ellenzék nem teljesíti az ukrajnai politikai válság rendezéséről pénteken Viktor Janukovics elnökkel aláírt megállapodást.
MTI



