Eltűntek a DAI-sok, sok a baleset

2014. február 27., 01:05 , 685. szám

Az utóbbi napokban szinte teljesen eltűntek az utakról a közlekedésrendészek, ami valószínűleg az országban kialakult helyzet következménye. Még a Munkács melletti rendőrposzt előtt sem állnak a rendőrök, pedig korábban itt öt-hat is állítgatta a gépkocsikat. Február 24-én hétfőn, dél körül, útban Ungvár felé tudósítóink két balesetnek is a tanúi voltak. A Munkács és Ungvár közötti főútvonalon előbb Beregrákosnál ütközött két kamion, Ungvár előtt a körgyűrűnél pedig két személyautóban keletkezett jelentős kár, amikor összeütköztek. Itt a gépkocsikban apró gyerekek is voltak, első látásra nem történt komolyabb bajuk, ami a kocsik állapotából ítélve kész csoda. Ungváron találkoztunk a DAI kivonuló kocsijával és egy mentőkocsi is valószínűleg a baleset helyszínére igyekezett. Az utakon lévő áldatlan állapotokat jelzi az is, hogy visszafelé Ungvárról előbb egy, az úton parkoló, minden jelzés (világítás, elakadásjelző) nélküli kamiont és annak sofőrjét – aki a járműve hátsó kerekét szerelte – próbáltuk kikerülni, amikor hátulról nagy sebességgel „közlekedő” luxuskocsi majdnem belénk rohant, majd Munkács előtt egy, az előtte levő három gépkocsit is előzni akaró személygépkocsi jött majdnem nekünk, „szerencsére” szemből jött, így ki tudtuk kerülni.

Úgy látszik, nemcsak az országban, de az utakon is káosz van, így nagyon vigyázzanak, ha gépkocsiba ülnek.

r