Egyenlőtlen esélyek

Ukrán–orosz erőviszonyok számokban

2014. március 13., 06:32 , 687. szám

Az orosz csapatok egy puskalövés nélkül megszállták a Krím félszigetet. A helyzet rendkívül feszült, bármikor kialakulhat egy fegyveres konfliktus Ukrajna és Oroszország között. Az elsőre nyomasztónak tűnő orosz technikai és létszámfölény ellenére Ukrajnának sem kell feltett kézzel várni a konfliktus végét. Írásunkban megpróbáljuk összehasonlítani a két ország haderejét.

Az orosz haderő 845 ezer katonával, valamint modern helikopterekkel és vadászgépekkel rendelkezik. Az ukrán fegyveres erők létszáma ezzel szemben 130 ezer fő, felerészben sorkatona, akik még soha nem harcoltak. A hadsereg felszerelése túlnyomórészt a szovjet időkből származik, karbantartásuk nem megfelelő, a repülőgépek pedig csak kevés időt töltöttek a levegőben eddig – állapítja meg a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) aktuális jelentésében.

Matthew Clemens, a Jane’s Intelligence Review című amerikai szaklap munkatársa ugyanakkor rámutat, hogy az ukrán hadsereg éppen olyan hagyományos szárazföldi hadviselésre van berendezkedve, amelyet az orosz bevonulás is jelentene. „Ha az ukrán csapatok elszántak maradnak, akkor egy jó ideig képesek feltartóztatni az orosz inváziót” – vélekedett Clemens. Rámutatott: az orosz erőfölény nem olyan nagy, mint a 2008-as orosz–grúz háborúban volt.

A morál ellensúlyozhatja az ukrán csapatok alacsonyabb létszámát – vélekedik Valentin Badrak, a kijevi Katonai Tanulmányok és Leszerelési Kérdések Központjának szakértője. Ha az ukrán katonák elszántnak mutatkoznak az ellenállásban, akkor visszaszoríthatják az oroszokat – mondta Badrak.

Anatolij Gricenko volt ukrán védelmi miniszter – a Haza (Batykivscsina) párt volt parlamenti képviselője, jelenleg párton kívüli politikus – ezzel szemben nem látja ennek jelét, különösen a Krímben történtek fényében. Gricenko „megalázónak” tartja, hogy orosz félkatonai egységek a kaszárnyáikba szorították be az ukrán katonákat. Ha nem kapnak hamarosan pontos utasításokat Kijevből, akkor „harci moráljuk összeomlik, mert azt hiszik majd, hogy sorsukra hagyták őket” – vélekedett Gricenko. Csapást jelent a jelenlegi helyzetben az is, hogy az új ukrán kormány által frissen kinevezett flottaparancsnok, Gyenyisz Berezovszkij ellentengernagy vasárnap átállt az oroszbarát krími kormányhoz.

A Krím félszigeten már jelenleg is számottevő az orosz katonai jelenlét. Szevasztopol kikötővárosban állomásozik a több mint 25 ezer fős, 388 hadihajóval és 161 harci repülőgéppel rendelkező fekete-tengeri orosz flotta. Ukrán kormányzati források szerint a hét végén további hatezer orosz katona érkezett oda. Papíron 15 ezer ukrán katonát tudnak szembeállítani velük a Krím félszigeten. A legtöbben azonban a jelek szerint nem a kaszárnyáikban tartózkodnak, hiszen ezek előtt nemrég oroszbarát félkatonai erők vettek fel állásokat.

Bár Putyin elnök sajtótájékoztatóján igyekezett eloszlatni a más ukrajnai területek elleni támadások rémképét, a nacionalista Jobboldali Szektor máris elkezdte a felkészülést egy ilyen helyzetre. „Fegyvereket fogunk szerezni, hogy szembe tudjunk szállni a megszálló orosz csapatokkal” – mondta vasárnap Artyom Szkoropadszkij, a Jobboldali Szektor sajtótitkára, és azóta Kárpátalján is megkezdték az önkéntesek toborzását.

(bzs/hirado.hu/Kárpátalja)