‚‚1848 emléke adhat erőt számunkra”
Beregszászban a KMKSZ által szervezett megemlékezés a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületénél kezdődött Kossuth Lajos emléktáblájának megkoszorúzásával. Az egybegyűltek előtt dr. Csatáry György tanszékvezető tanár szólt a turini remete és Bereg vármegye kapcsolatáról.
Az ünneplők időközben több száz fősre duzzadt tömege ezután az 1847-ben Petőfi Sándornak szállást nyújtó egykori Oroszlán Vendégfogadó épületéhez vonult. Mielőtt az emlékezők elhelyezték volna koszorúikat a magyar forradalom költőjének domborműves emléktáblája alatt az épület falán, Riskó Márta, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnökségi tagja arról beszélt, mennyire fontos az emlékezés és a közös ünneplés magyar közösségünk megőrzése szempontjából.
A koszorúzást követően a megemlékezés résztvevői Petőfi Sándornak az egykori beregszászi úri kaszinó épülete előtt álló egészalakos szobrához vonultak, ahol a megye, a járás és a város magyarságának, a történelmi egyházak képviselőinek részvételével ünnepi nagygyűlésre került sor. Bocskor László, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke a házigazdák nevében az esemény vendégei között köszönthette mások mellett Répás Zsuzsannát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárát, Bayer Mihály kijevi magyar nagykövetet, Mélykuti Ferencet és Nagy Ignácot, Magyarország beregszászi konzuljait, Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Rákóczi-főiskola elnökét.
Miután Ferenczi Attila, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művésze elszavalta a Nemzeti dalt, Mélykuti Ferenc vezető konzul tolmácsolta az egybegyűlteknek Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének a határon túli magyarokhoz írt üzenetét.
Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese ünnepi beszédében úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarságnak ismét egy nehéz időszakot kell átélnie, amihez 1848 emléke adhat erőt számunkra. A forradalom hőseinek a szabadság eszméje melletti bátor kiállása nélkül ma aligha beszélhetnénk magyar nemzetről, magyar államról, magyar nyelvről és kultúráról. Ezért van, hogy bárhol éljünk is a világon mi, magyarok, örökre megőrizzük 1848. március 15. emlékét – mutatott rá a szónok.
Jelenleg forradalmi időket élünk Ukrajnában, emlékeztetett a KMKSZ alelnöke, nagy a bizonytalanság a jövőt illetően. Nyilvánvaló azonban, jelezte, hogy tarthatatlan volt az a korábbi állapot, amikor az ország vezetői kizárólag a saját boldogulásokkal törődtek ahelyett, hogy Ukrajna, az emberek gondjainak megoldásán fáradoztak volna. „Fejet hajtunk azok előtt, akik kiharcolták, hogy Ukrajnának legyen jövője” – jelezte a szónok.
Brenzovics László óva intett attól, hogy az országban történtek után bárki a problémák azonnali megoldását várja, reménykeltőnek tartotta azonban, hogy a vezetők nyilatkozataik értelmében Európa irányába szándékoznak vinni az országot. „Mi valamennyien abban vagyunk érdekeltek, hogy ez az állam, amelyben élnünk kell, a jelenlegi rendkívül súlyos válságból egy európai, demokratikus irányban találja meg a kiutat, s egy olyan országgá váljon, ahol a nemzeti kisebbségek, így a magyarság jogait is tiszteletben tartják – jelezte Brenzovics László. – Nem lehet szabad egy olyan nemzet, amely el akar nyomni egy másik nemzetet. Ebben az országban is mindenkinek meg kell tanulnia, hogy a szabadság mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy valaki milyen nyelvet beszél, milyen vallású, milyen szociális státusú. Egy ilyen kibontakozást mi, kárpátaljai magyarok természetesen támogatni tudunk és támogatni is fogunk. Azonban nem fogjuk tűrni, hogy megszerzett jogainkból bármit, bármilyen ürüggyel elvegyenek. Ebben számíthatunk Magyarország és az európai közösség támogatására is.”
Brenzovics László végzetül rámutatott: nincs más út, mint az Európába vezető, ami nehéznek és hosszúnak ígérkezik, de legalább a remény megmaradt, hogy valamikor a kárpátaljai magyarok is civilizált jogállamban élhetnek, ahol tiszteletben tartják a jogaikat.
Répás Zsuzsanna a megjelenteket köszöntve mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy tisztelettel kell adózni azoknak a kárpátaljai magyaroknak, akik ezekben a zavaros időkben kilépve az otthon biztonságából közösen ünnepelik a magyar szabadság legnagyobb ünnepét. A helyettes államtitkár jelezte: „Magyarország azt szeretné, hogy Ukrajna demokratikus állam legyen, amelyben biztonságban érezhetik magukat lakosai. Magyarországnak az egész konfliktusban a kárpátaljai magyarok biztonsága számít a leginkább”. A kárpátaljai magyarság mindig számíthat a magyar kormányra, amelynek ez a felelősségviselés alaptörvényi kötelezettségén túl emberi és honfitársi meggyőződése is – jelentette ki Répás Zsuzsanna.
A megemlékezés zárásaként Peres Dóra Kossuth-nótákat adott elő, miközben az ünneplő közönség megkoszorúzta a magyar forradalom költőjének szobrát.
pszv