Hősies Hoverla-helytállás Harkivban

Labdarúgás

2014. március 20., 07:26 , 688. szám

Az Ungvári Hoverla szerezte a tavaszi idénynyitó legnagyobb meglepetését az ukrán Premier Ligában. Vjacseszlav Groznij együttese úgy játszott döntetlent a BL-selejtezőben való indulásra is esélyes Metaliszt Harkiv vendégeként, hogy a második játékrész második felében tíz emberrel küzdött.

A 21. forduló vasárnapi játéknapján az Ungvári Hoverla az ősszel a még egykori szövetségi kapitány, Miron Markevics által irányított Metaliszt Harkiv vendége volt. Egy védelmi hibából Sarpar már a 7. percben a Hoverla számára szerzett vezetést, de a gólnál nagyot hibázó Papa Guye alig tíz perccel később máris egyenlített. Ezt követően gyakorlatilag egykapuztak a hazaiak: a mezőny legjobbjának bizonyuló Nagy kapus mellett az ungvári mezőnyjátékosok is emberfeletti módon védekeztek. A 69. percben még nehezebbé vált a feladatuk, amikor is a szünetben csereként beálló Orosz Krisztián a Blanco elleni szabálytalansága miatt azonnal piros lapot kapott.

A végül 94 percig tartott találkozó legvégén Fortuna, pontosabban Svecov játékvezető is a Hoverlával volt, hiszen Blanco átadásából egy másik brazil, Edmar lépett ki a leshatárról, és a bal sarokba lőtt. A játékvezető az asszisztense hibás döntésének köszönhetően les címén nem adta meg a szabályos gólt…

A mérkőzést követően Groznij mester érthetően boldogan nyilatkozott, bravúrosnak nevezte csapata helytállását, és annak a reményének adott hangot, hogy ez után a siker után az együttes vezetése rövid időn belül rendezi majd a játékosok felé fennálló bértartozását.

Az országban zajló ismert események miatt a Tavrija Szimferopol–Dinamo Kijev találkozót a fővárosi Olimpiai stadionban rendezték meg, amelyen Oleg Blohin csapata nem túl meggyőző játékkal nyert a sereghajtó ellen. Kikapott a másik Krím félszigeti csapat, a Szevasztopol is.

Eredmények: Metaliszt Har­kiv–Ungvári Hoverla 1-1, Me­talurg Donyeck–Illicsivec Mariupol 1-1, Kárpáti Lviv–Voliny Luck 0-1, Dnyipro– Szevasztopol 3-0, Vorszkla Poltava–Zorja Luhanszk 1-1, Metalurg Zaporizzsja–Sahtar Donyeck 0-3, Tavrija Szimferopol–Dinamo Kijev 1-2.

Vezet a Sahtar 41 ponttal a 36 pontos Dinamo, 35 ponttal harmadik Dnyipro és 34 pontos Metaliszt előtt. A 15 ponttal 13. Ungvári Hoverla előnye 7 pont Metalurg Zaporizzsja és Tavrija előtt.

A március 29-én rendezendő 22. fordulóban a Hoverla nyugat-ukrajnai rangadó keretében látja vendégül a Kárpáti Lviv gárdáját.

(tamási)