2014. március 30.

„Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24)

Az ember, vagy ha jobban tetszik mi, kedves olvasó, hosszú időre képesek vagyunk megfeledkezni Istenről. Ellenben Ő soha nem feledkezik meg rólunk, mert akkor egyszerűen minden, ami létezik, megsemmisülne. Ennek ellenére gyakran Isten az utolsó, akihez fordulunk, mert inkább hagyatkozunk saját erőnkre, képességinkre, lehetőségeinkre, kapcsolatainkra stb. …, mint őrá. A fenti idézet is egy olyan apa szájából hangzik el, aki valószínűleg mindent megpróbált, ami csak lehetséges volt, hogy szeretett fiát meggyógyítsa, s csak ezután keresi meg azt a vándor prófétát, akiről hallott valahol, aki talán képes lesz rajtuk is segíteni.

Őszintén fordul Jézushoz, nem akarja sem őt, sem önmagát becsapni, még akkor sem, ha ezen sokat szenvedett fia további sorsa múlhat. Jézus megszánja, és segít.

Isten nem azt akarja hallani tőlünk, amit szerintünk illene mondanunk számára, hanem az igazságot. Ki merjük-e vele szemben fejezni érzéseinket, gondolatainkat, vagy megragadunk azon elképzelések mellett, melyek egy érzékeny, sértődékeny és büntető istenkép mögött húzódnak meg? Jézus, akiről többször olvashatjuk, hogy látta, mit gondolnak körülötte, nem utasítja el a hozzá „illetlenül közeledőket.” S ebből sok-sok gyógyulás származik.

Mi be tudjuk-e vallani gyengeségeinket? Tudunk-e bocsánatot, megbocsájtást kérni embertársainktól, Istentől? Minden gyógyulás előfeltétele a megfelelő kezelés, az viszont csak akkor hatékony, ha jó a diagnózis. Így a helyes önismeret is elképzelhetetlen egészséges lelkiismeret és Isten-kapcsolat nélkül.

Egyre inkább felgyorsult világunkban mi nem a fontos vagy annak vélt teendőinkről, hanem gyakran Istenről feledkezünk meg. Nagyböjt időszakában szűrjük át mindennapi tetteinket, életünket, s ez a szűrő legyen a lelkiismeretünk, melynek mindig őszintén kell akarnia megállni az Isten és embertársaink előtt. Mindezt azért, hogy ahhoz a fiúhoz hasonlóan minket is meggyógyíthasson és fölemelhessen magához a mi üdvözítőnk: JÉZUS KRISZTUS.

Hiszem, hogy ezen gondolatok mentén nem csupán egy-egy személyes életet képes Isten jobbá tenni, hanem egy közösség életét és összetartozását is megerősítheti.

Bár sok minden szétválaszthat, az Isten és az Ő örök igazságain alapuló értekrend eggyé kovácsolhat mindnyájunkat. A Szentháromságban egy Isten tökéletes egysége és szeretete adjon erőt, hogy egyek lehessünk. Ámen.

Ábrány Krisztián,
sislóci görögkatolikus áldozópap