Szabás és varrás a Nagyberegi Tájházban

2014. március 27., 08:11 , 689. szám

Folytatódott a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében február 6-án kezdődött, a Nagyberegi Tájházban heti rendszerességgel zajló programsorozat: a szervezet munkatársai az érdeklődőknek legutóbb március 20-án szerveztek kézművesdélutánt.

Gál Adél, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet munkatársa lapunk tudósítójának elmondta, hogy ez az alkalom is a szervezet Hagyományőrző Műhelyének keretében került megrendezésre: a korábbiakhoz hasonlóan gyakorlati és interaktív szellemben. „A mostani alkalmunkon a szabás és a varrás „csínjára-bínjára” igyekeztünk felhívni az érdeklődők figyelmét” – tájékoztat Gál Adél, szólva arról, hogy a délután folyamán tűpárnákat készítettek, de a hangsúly a varrási technikák kidomborításán volt. A kis „szabók” a szervezők instrukciói alapján megpróbálkoztak az ún. „farkasfog”-technika és a szálöltés alapjaival: nem is eredménytelenül. A szervezők örömmel konstatálták, hogy a lányok mellett a fiúk is érdeklődést mutattak, és nem vonták ki magukat a munkából. A gyerekek az elkészült munkákat emlékként haza is vihették magukkal.

fzs