Ismét lemondott Knobloch György

A Beregszászi Járási Tanács április elsejei ülésén

2014. április 3., 06:42 , 690. szám

Április elsején ülésezett a Beregszászi Járási Tanács, ahol Braun Béla, a tanács elnökhelyettese bejelentette, hogy Knobloch György, a Beregszászi Járási Tanács elnöke ismét benyújtotta lemondását, amit a tanács ezúttal is elfogadott. Majd Braun Béla azt is jelezte, hogy ő ugyancsak távozik a tanácselnök-helyettesi tisztségből, amit szintén megszavaztak a képviselők.

A járási vezetők remélhetőleg ezúttal nem áprilisi tréfának szánták lemondásukat, ugyanis Knobloch ez év február 25-én már egyszer lemondott elnöki tisztségéről, majd a tanács március 11-i ülésén visszavonta lemondását. Knobloch Györgyöt az Ukrajnában a hatalmat a közelmúltig gyakorló Régiók Pártja jelöltjeként választották be a Beregszászi járás tanácsába, míg Braun Béla a korábbi hatalompárt legfontosabb kárpátaljai szövetségesének, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a jelöltje volt.

A Beregszászi Járási Tanács elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak a kijevi parlament által előkészített nyelvtörvénytervezet ellen, amely a korábbiakhoz képest jelentős mértékben csökkentené a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait. A nyilatkozatot a járási tanács Olekszandr Turcsinovhoz, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnökéhez, ideiglenes államfőhöz és Arszenyij Jacenyukhoz, Ukrajna miniszterelnökéhez címezték.

Ficáj László, nagymuzsalyi polgármester a járási képviselőknek arról számolt be, hogy a tervek szerint egy magyarországi cég el fogja szállítani a község területén, az aranybányászat során felhalmozódott meddőhányók anyagát, amit a kelet-ukrajnai Donbász-vidéken fognak feldolgozni. Sin József, a tanács KMKSZ-frakciójának vezetője arra kérte a polgármestert, hogy minden, az aranybányával kapcsolatos változásról, megállapodásról a jövőben is számoljon be a Beregszászi Járási Tanács előtt, hisz ez a bányászati tevékenység hatással van az egész Beregszászi járás természeti környezetére.

A tanácsülésen a lemondott vezetők lehetséges utódairól nem esett szó, nyilván ezt a frakciók előzetes egyeztetése kell, hogy megelőzze.

dózsa