Cserkésznap Csapon

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) keretén belül április 26-án, a Csapi Középiskola területén megrendezték az I. Szövetségi Cserkésznapot, melyet a szervezők hagyományteremtő szándékkal szerveztek.

Az esemény házigazdája a 3. Sz. Csapi Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat volt, melynek parancsnoka, Molnár Beáta lapunknak elmondta: „A Beregszászi 4. Sz. Bendász István Cserkészcsapat tagjainak szervezésében korábban már megrendezésre kerültek helyi, lokális jelentőségű cserkésznapok, ám a KáMCSSZ egészét átfogó, szövetségi szintű cserkésznapra eddig még sehol nem került sor. Ez az első ilyen alkalom, melyet a jövőben szeretnénk hagyománnyá tenni. Külön örülünk annak, hogy erre településünkön, a Csapi 2. Sz. Középiskola területén kerülhet sor.”

Az eseményre nagy számban látogattak el cserkészek a megyéből, és számos csapi lakos is kíváncsi volt, hogyan mulatnak és dolgoznak cserkészeink. A „civilekre” gondolva a szervezők majálisszerűen szervezték meg az eseményt, mely zászlófelvonással vette kezdetét, majd Molnár Beáta köszöntötte a jelenlévőket. Üdvözölte a jelenlévőket Popovics Pál, a KáMCSSZ elnöke is, majd Maha László, a középiskola igazgatója mondott köszöntő szavakat, aki elmondta: mindig szívesen biztosítanak helyszínt a kárpátaljai magyar cserkészek számára, hiszen maga a mozgalom nemcsak az ifjúság nevelésében, hanem a kárpátaljai magyar közösség jövőjének építésében is szerepet játszik. Mint megtudtuk, a középiskola a csapi cserkészek egyik bázisa: péntekenként itt zajlanak ugyanis a „széchenyisek” örsi foglalkozásai.

Az egész napos programot a Nagydobronyi Himes Néptáncegyüttes táncbemutatója nyitotta meg, akik a továbbiakban – szabadtéri táncház keretein belül – a vállalkozó kedvűeknek táncokat oktattak. Majd május közeledte révén, májusfaállítás következett: az ötméter magas „fa” tetejére ajándékok, színes léggömbök és orgonaágak kerültek – nem véletlenül. Azok a legények ugyanis, akik nem átalltak fára mászni, felkapaszkodhattak és szakíthattak belőlük kedvesüknek. Mondani sem kell, hogy nagy volt az érdeklődés: a nap végére csupán néhány orgonaág maradt.

Volt számos kézműves-foglalkozás is Sütő Mária népművész vezetésével, aki az iskola könyvtárában egy saját maga által összeválogatott kézművestárlatot is rendezett, melyre szintén sokan voltak kíváncsiak.

A cserkészcsapatok kiscserkész, cserkész és „kósza” korosztályokban csapatversenyeken vetélkedtek egymással: a helyezettek legvégül értékes ajándékokban részesültek. Sokan látogatták az ún. népszerűsítő sátrat is, melyben a cserkészetről szóló könyvek és más kiadványok voltak megtekinthetők. Aki elég bátor volt, kipróbálhatta a gólyalábakon való „közlekedést”, valamint sok egyéb mellett az arcfestést is.

A cserkészek élelmesek, ha a jövőjükről van szó, s ezt itt is bizonyították: az ún. Hörpintő-szörpintő sátorban jelképes összegért cserkészsüteményt és limonádét árultak, s a bevételt a csapat jövendő céljaira tették félre.

A szervezők senkit sem hagytak éhen: a látogatókat bográcsgulyással, hagymás zsíros kenyérrel, csörögével, valamint ásványvízzel látták vendégül.

Az I. Szövetségi Cserkésznap zászlóleengedéssel ért véget.

Molnár Beáta elmondta még, hogy a jövőben a rendezvényt valamelyik alakulófélben lévő cserkészcsapat településén szeretnék megrendezni, hogy ezzel is ösztönzőleg hassanak rájuk. Örömtelinek nevezte, hogy a kárpátaljai cserkészmozgalom az utóbbi években fellendülést mutat: az elmúlt 3-4 év során hatról kilencre emelkedett a csapatok száma. Alakulófélben lévő csoportok vannak Dédában, Benében és Visken, s ez is bizonyítja, hogy a KáMCSSZ-nek van jövője.

F.Zs.