Gálázott a Hoverla

Labdarúgás

2014. május 8., 07:52 , 695. szám

Történelmi győzelmet aratott az Ungvári Hoverla labdarúgó-csapata vasárnap, a 28. fordulóban, amikor a nyugat-ukrajnai derbin hazai pályán 6-0-ra intézte el a Voliny Luck együttesét. Természetesen ez volt eddig minden idők legnagyobb gólarányú ungvári győzelme az ukrán élvonalban.

A forduló válogatottjába is bekerülő Makszim Sackih már a 3. percben beindította a gólözönt, a szünetig még Fescsuk és Akakpo volt eredményes. Fordulás után Szkoba kiállítása miatt a 65. percben tíz főre fogyatkoztak a vendégek, és nem maradtak el a további gólok sem: Kocsis, Liszickij, majd a legvégén Sarpar volt eredményes.

A forduló válogatottjába Sackih mellett a Hoverlából még Liszickij, illetve Bujalszkij is bekerült.

A találkozót követően Vjacseszlav Groznij, az ungváriak mestere elsősorban annak örült, hogy játékosai bebizonyították, hogy ilyenkor, a szezon vége előtt sem vesztették el a motivációjukat. A folytatásról annyit mondott, hogy a napokban leülnek majd Nesztor Sufriccsal, a klub tulajdonosával, akivel átbeszélik az esetleges hosszabbítás lehetőségét és feltételeit.

A Hoverla nagy arányú sikere csak a forduló kisebbik meglepetése volt, mindenképpen a Kárpáti Lviv dnyipropetrovszki győzelme volt a legváratlanabb eredmény. Mivel a listavezető Sahtar Donyeck biztosan nyert az Illicsivec ellen, így két játéknappal a vége előtt a címvédő gyakorlatilag bebiztosította újabb elsőségét.

Eredmények: Ungvári Hoverla–Voliny Luck 6-0, Dnyipro–Kárpáti Lviv 1-4, Szevasztopol–Zorja Luhanszk 0-2, Csornomorec Odessza–Metaliszt Harkiv 1-1, Sahtar Donyeck–Illicsivec Mariupol 3-1, Metalurg Zaporizzsja–Vorszkla Poltava 0-1, Tavrija Szimferopol–Metalurg Donyeck 0-1.

Két fordulóval a bajnokság vége előtt a Sahtarnál hűthetik a pezsgőt, mivel az együttes 59 ponttal vezet az 53 pontos Dnyipro előtt. Mostani sikerével az immáron 25 pontos Hoverla két pontra megközelítette a 27 ponttal 12. Voliny Luckot, bár vasárnap, a 29. fordulóban nehéz feladat vár rá, ugyanis az Európa-ligába igyekvő Csornomorec Odessza látogat el a kárpátaljai megyeszékhelyre.

(tamási)