Ahol az egyszintes ház számít ritkaságnak

Kastélyok községe

2014. május 22., 06:44 , 697. szám

Ha Técső irányából haladunk Aknaszlatina felé, akkor közvetlenül a szebb napokat megért, Tisza-menti nagyközség előtt útba ejtjük Alsóapsa (ukránul: 2004-ig Gyibrova, ma Nyizsnya Apsa, románul: Apsa de Jos) települést, mely több dolog miatt is nevezetes település. Itt áll kies szülőföldünk egyik legszebb fatemploma, melynek sudár tornya tűhegyes csúcsban végződő sisakkal megkoronázottan nyújtózkodik az ég felé. Ám a Gyibrova helységnévről sokaknak az itt készített jellegzetes égetett szeszes ital jut az eszébe. S emellett ez az a kárpátaljai település, ahol a földszintes ház számít ritkaságnak a sok-sok, itt átlagosnak számító kétszintes otthon és megannyi, változatos kiképzésű villának, sőt kastélynak nevezhető lakóépület mellett.

Amint lekászálódom a helység központjában megálló autóbuszról, először is egy jókora, többszintes bevásárlóközponton akad meg a szemem, melynek pompás, kovácsoltvas kerítése sajátos disszonanciát képez a kerítés néhány tartóoszlopát „ékesítő”, sárgára-feketére festett „szépséges” oroszlánszobrokkal. Majd nyakamba veszem a falut, végighaladok egyik hosszú-hosszú és meglepően jó állapotú, aszfaltburkolatot viselő mellékutcáján, újabb és újabb, kisebbfajta palotának beillő lakóházak előtt sétálok el. Akadnak itt többszázezer USA-dollár értékű, negyvenszobás otthonok is, egyikük lőréses pártázatú tornyai pedig középkori várkastélyt idéznének, ha a középkori várkastélyoktól eltérően nem lenne rózsaszínűre festve az épület… Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy tetszetős külsejű villákkal is találkozhatunk. A kovácsoltvas kapuszárnyakkal pompázó, márvány (vagy műmárvány?) burkolatú kőkerítés sem számít ritkaságnak, nem egy ház előtt pedig 40-50 ezer euróba kerülő személygépkocsikon siklik végig a tekintetem. Láthatunk itt legújabb szériájú Mercedeseket, BMW-ket, s szép számban találkozhatunk itt nyugati vagy éppen távol-keleti terepjárókkal is. Felmerül, persze, a kérdés, hogy egy család egyáltalán be tud-e lakni egy többtíz szobás lakóépületet, vagy státusszimbólumokként tekintenek-e a kisebbfajta palotákra… Pláne ha azt is számításba vesszük, hogy sokan az év nagy részében Oroszországban tartózkodnak, és csak rövid időre jönnek haza…

A falu lakosairól szólva, Szedlák Gyula, a környéket jól ismerő aknaszlatinai KMKSZ-alapszervezeti elnök dolgos emberekként jellemzi az alsóapsaiakat, akik nem nagyon tudtak, tudnak megélni az itteni sovány talajú földek megműveléséből, így a múlt században aratómunkásokként mentek dolgozni az Alföldre, a szovjet érában pedig jó ideig mezőgazdasági idénymunkák elvégzésére utaztak el Oroszországba. Majd az 1970-es években ráálltak a napraforgó-termesztésre és szotyolát árusítottak a Szovjetunió megannyi régiójában. Megtudtam, Szibériában tudtak a legmagasabb ár mellett túladni a napraforgómagon, egy rubelt kaptak egy pohár szotyoláért, ami annak idején szép bevételnek számított. A rendszerváltás után pedig Törökországba utaztak ruhaneműért, amit – jó ár mellett – Oroszországban értékesítettek. Többen pedig keresett építőmunkásokként vállalják a különböző külső és belső munkálatok elvégzését.

Csak hat farmergazdaság működik a falu területén, melyek tulajdonosai bárányt, sertést, szarvasmarhát tenyésztenek, húst és tejet értékesítenek – mutatja be a községet Olekszandr Borka polgármester. – A helybeliek közt találkozhatunk kis- és közepes vállalkozókkal, sokan pedig idénymunkákra járnak a megyénk határain túlra, Ukrajna belső területeire, főleg pedig Oroszországba, 65-70 százalékuk az utóbbi államban keresi meg a kenyerét. Kisebb számban Nyugat-Európában is dolgoznak, még Portugáliában is, Romániában viszont igen kevesen helyezkednek el...

Pedig – mint a polgármester tájékoztat róla – a 9500 helybeli lakos 98 százaléka román, s együttvéve is csak két százalékot tesz ki az oroszok, ukránok, moldovánok száma. Amúgy korábban csökkenőben volt a lakosság, pár éve azonban megállt a fogyatkozás. 2012 óta már a falu egyharmadába bevezették a földgázt, a mellékutcák 30 százalékát pedig két-három esztendővel ezelőtt, jórészt a községháza bevételeiből, kisebb részben a Técsői Járási Tanács támogatásával, aszfaltburkolattal látták el…

Hazafelé tartva ismét elsuhannak mellettem az alsóapsai házak, a kisebbfajta paloták, mely utóbbiakról szólva viszont megjegyezhetjük, hogy ezeket a többszázezer dollárt érő épületeket biztos nem az idénymunkákból élők építhették fel…

Lajos Mihály