Szlovákiában tárgyalt Orbán Viktor és Berényi József
A szlovák–magyar kapcsolatok nyitott kisebbségi kérdéseiről és más aktuális témákról tanácskozott Orbán Viktor kormányfő Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével múlt csütörtökön a felvidéki magyar párt pozsonyi székházában, ahová a miniszterelnök a Globsec kül- és biztonságpolitikai fórum keretében tartott V4-es miniszterelnöki találkozó után látogatott el Martonyi János külügyminiszter társaságában.
A találkozó témáiról Berényi József sajtótájékoztatón elmondta: a legfontosabb téma a szlovák–magyar kapcsolatok és ezen belül a kisebbségek helyzete volt, de megbeszélésük során szó esett a Globsec központi témáiról, az ukrajnai helyzetről, Európa biztonsági és gazdaságpolitikájáról is. Az MKP elnöke szerint Orbán Viktor tájékoztatta őt a magyar kormány Szlovákiával és a felvidéki magyarsággal kapcsolatos prioritásairól. „A miniszterelnök úr biztosított minket arról, hogy a nyitott kérdések a következő négy év során napirendre kerülnek” – mondta Berényi József, hozzátéve: az elmúlt négy év a bizalomépítésről szólt Szlovákia, Magyarország és a két miniszterelnök között, a következő időszakban viszont a kisebbségi kérdések fájó részei is napirendre fognak kerülni.
A megbeszélésen szó esett a felvidéki magyar párt autonómiatervezetéről is. Az MKP politikusa szerint a tervezet már el is készült, ám eddig a márciusban zajlott szlovákiai államfőválasztás és a héten megrendezendő európai parlamenti választás miatt nem hozták nyilvánosságra. Kifejtette: arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a két választás időszaka azért nem alkalmas az autonómiatervezet nyilvánosságra hozatalára, mert félő, hogy a szlovák pártok reakciói és a médiatudósítások kizárólag az autonómia témájára szorítkoztak volna a magyar jelöltek bemutatása során, és így azok programja nem jutott volna el a közvéleményhez. Hozzátette: „ami késik, nem múlik”, annál is inkább, mivel a felvidéki magyarság megmaradásának intézményi eszközei bővítésre szorulnak.
A felvidéki magyar párt elnöke szerint már a közeljövőben – a magyar kormány újjáalakulása után – a téma kapcsán egy újabb konzultációra kerül sor, valószínűleg Budapesten.
(MTI/Kárpátalja)