Orbán: Győztünk, nagyon győztünk

2014. május 26., 09:41

Vasárnap 28,92 százalékos részvétel mellett a szavazatok 51,49 százalékát megszerezve a Fidesz–KDNP nyerte az európai parlamenti (EP-)választást Magyarországon.

A második helyen a Jobbik végzett a szavazatok 14,68 százalékával, míg az MSZP a voksok 10,9 százalékát, a Demokratikus Koalíció 9,76 százalékát, az Együtt–PM 7,22 százalékát, az LMP 5,01 százalékát mondhatta magáénak. Ezzel a Fidesz 12, a Jobbik 3, az MSZP 2, a Demokratikus Koalíció 2, az Együtt–PM 1, az LMP 1 mandátumot szerzett. A Fidesz-–KDNP nemzeti listáján EP-képviselői mandátumhoz jutott többek között Bocskor Andrea, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, aki a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség javaslatára képviselheti az ukrajnai magyarságot Brüsszelben.

Győztünk, nagyon győztünk, sőt, mi győztünk a legjobban! – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország miniszterelnöke az EP-választások eredményének kihirdetése után vasárnap este pártja eredményváró rendezvényén. Mi győztünk a legjobban, mert az Európai Néppárt tagjai közül a Fidesz–KDNP érte el a legjobb eredményt, ami azt jelenti, hogy arányaiban mi járultunk hozzá a legjobban a győzelemhez. Ugyanis mi, az Európai Néppárt, legyőztük a szocialistákat Európában is – fűzte hozzá a kormányfő. Három a magyar igazság, megvan a második – utalt a kormányfő az országgyűlési, az európai parlamenti és az őszi önkormányzati választásokra.

Büszkék lehetünk arra is, hogy a Magyar Közösség Pártja és az RMDSZ is bejutott az Európai Parlamentbe. Így együtt minden eddiginél erőteljesebben képviselhetjük a magyar nemzetet. Innen is üdvözöljük a felvidékieket és az erdélyieket – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a hat közép-európai tagállamból Magyarországon volt a legmagasabb a részvételi arány. Ezért köszönet jár minden magyar választópolgárnak, aki elment szavazni, függetlenül attól, hogy kire adta le a voksát. A részvételükkel kiálltak Magyarország mellett – fűzte hozzá.

A miniszterelnök szerint a most megválasztott képviselők a magyarok előretolt helyőrsége, „ők lesznek azok, akik külföldön is a hazát védik”.

Az lesz a dolguk, hogy kivívják a tiszteletet a magyaroknak, hogy kiálljanak a magyar érdekekért. Az lesz a dolguk, hogy Brüsszelben is hallassák a magyarok hangját – jelentette ki. Hozzátette: mondják el, hogy a magyarok egységesek, és az egység erejével ma újra elutasították a jobb- és baloldali szélsőségeket. Mondják el, hogy a magyarok az összefogás erejével egy olyan országot építenek, amelyre még nagy jövő vár – szögezte le.

Orbán Viktor kiemelte, a képviselőknek az lesz a dolguk, hogy arra figyelmeztessék az uniós intézményeket, hogy nem szabad olyan útra tévedni, ami ellentétes a mi közös kultúránkkal és az európai, keresztény civilizáció közös értékeivel.

A Jobbik az európai parlamenti választáson elérte célját, sikerrel teljesítette „tavaszi hadjáratát” – jelentette ki Vona Gábor a párt vasárnapi eredményváró rendezvényén Budapesten, miután kiderült, hogy három mandátumot szereztek az EP-ben.

A pártelnök szavai szerint az EP-választás eredményének két fontos belpolitikai üzenete az, hogy a Jobbik a második erő, az MSZP pedig összeomlott. Ennek a két változásnak egy irányba mutató következménye, hogy a Jobbik lehet a Fidesz kihívója, a lehetséges váltópárt – emelte ki, megjegyezve: ez óriási felelősség is.

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának – jelentette be a választási eredményének ismeretében Mesterházy Attila pártelnök. A politikus az MSZP budapesti székházában elmondott sajtónyilatkozatában kijelentette: a választás végeredményét szomorúan veszik tudomásul, csalódottak, hiszen rosszabbul szerepeltek, mint ahogy várták, kevesebb képviselőt tudnak küldeni az EP-be, mint tervezték.

A kárpátaljai magyarok törekvéseinek támogatásáért és Ukrajna euroatlanti integrációjáért dolgozik majd az Európai Parlamentben Bocskor Andrea. A beregszászi főiskolai tanár hétfőre virradó éjjel az MTI-nek kifejtette: egyrészt fontosnak tartja a Fidesz–KDNP politikájának képviseletét az EP-ben, másrészt, mint a kárpátaljai magyar közösség képviselője szükségesnek tartja, hogy megjelenjenek az európai politikusok előtt az itt élő magyarság ügyei, törekvései, különös tekintettel a jelenlegi nehéz ukrajnai helyzetre.

Az Ukrajnában tapasztalt belpolitikai nyugtalanság a kárpátaljai magyarság helyzetét is megnehezíti, a törvények instabilitása nem segíti a létbiztonságot – hangsúlyozta.

Bocskor Andrea ezért elsődlegesnek tartja, hogy az ukrajnai elnökválasztás eredménye politikai stabilitást hozzon, és biztosítsa az Európa felé vezető út kezdetét.

(MTI/mno.hu/fidesz.hu/szcs)