Felfüggesztették a behívásokat Kárpátalján

2014. május 29., 06:48 , 698. szám

Ismét riadalmat okoztak Kárpátalján a sorozással és mozgósítással kapcsolatos rémhírek, melyek ezúttal kis híján az elnökválasztást is megzavarták. Nem zárható ki, hogy többen az egyébként alaptalan híresztelések miatt nem éltek vasárnap a szavazati jogukkal. A kárpátaljai magyar szervezetek előzőleg nyilatkozatban kérték a sorozás leállítását.

Mint arról lapunk is beszámolt az elmúlt héten, Kárpátalján folytatódott a részleges mozgósítás, illetve a sorozás. A megyéből a tervek szerint mintegy 2500 sorköteles fiatalt és tartalékos tisztet hívnak be az ukrán hadseregbe az idei tavaszi sorozás május–júliusi időszakában. A sorozás a 18–25 év közötti férfiakat és azokat a 30 év alatti tartalékos tiszteket érinti, akik egyetemi tanulmányaik során katonai képzésben is részesültek, és tiszti rendfokozatot kaptak. Kárpátalján – a megyei hadkiegészítő parancsnokság adatai szerint – több mint 46 ezer sorkötelest tartanak nyilván, közülük hétezren kaptak alkalmassági vizsgálatra szóló behívót, és mintegy négyezren már átestek az egészségügyi vizsgálaton.

A részleges mozgósítás keretében a feladat egyebek mellett a 128. önálló hegyi lövészdandár személyi állományának feltöltése lett volna a háborús időkre megállapított létszámig. Ezzel összefüggésben az elmúlt héten megkezdődött azoknak a katonaköteleseknek a kiértesítése, akiket ebbe a dandárba hívnak be. A tervek szerint a behívottakat május 26-tól, azaz hétfőtől juttatták volna el egységeikhez Ungvárra, Munkácsra és Nagyszőlősre.

Ugyanakkor kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak múlt csütörtökön Ungváron közös nyilatkozatot tettek közzé, melyben aggodalmukat fejezték ki az Ukrajnában kialakult helyzet miatt, s azt is hangsúlyozták, hogy nem tartják szerencsésnek nagyobb mértékű behívások elindítását a hadseregbe az elnökválasztás előestéjén.

„Meggyőződésünk, hogy a kialakult konfliktusos helyzet erővel történő rendezése nem lehetséges. Az ország vezetőinek meg kell találniuk azokat a kompromisszumos megoldásokat, amelyek az állam és a régiók számára egyaránt elfogadhatóak, mert tartós társadalmi békét csak ez eredményezhet. A kizárólagosság szellemét a keresztényi elfogadás szellemének kell felváltania. Enélkül az országban nem lehet béke, nem lehet felemelkedés” – állt a nyilatkozatban.

A Kárpátaljai Református Egyház, a Kárpátaljai Római Katolikus Egyház, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerülete, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és más magyar szervezetek rendkívül fontosnak tartották, hogy a vasárnap esedékes ukrán elnökválasztás legitim módon, nyugodt légkörben menjen végbe.

„Ezért, bár tisztában vagyunk a hatályos törvényekkel, nem tartjuk szerencsésnek a nagyobb mértékű behívások elindítását épp a választások előestéjén, hiszen ez épp azt a társadalmi bizalmat rendítheti meg, ami az eredményes elnökválasztás és a válsághelyzetből való kilábalás előfeltétele” – emlékeztettek az aláírók.

A kárpátaljai magyar szervezetek és történelmi egyházak kiemelték: bár az ország egyes részein háborús helyzet van, Ukrajna senkivel nem áll háborúban. Leszögezték, az ország jelenlegi vezetőinek a felelőssége, hogy a helyzetnek megfelelő döntéseket hozzanak, olyanokat, amelyek nem veszélyeztetik a közösségek, a családok mindennapi életét.

Sajnos, a nyilatkozattevők aggodalma nem volt alaptalan. A Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság közlése szerint valakik a Beregszászi és a Nagyszőlősi járásban azzal akarták elriasztani a magyar nemzetiségű választókat az elnökválasztás első fordulójában való részvételtől, hogy az interneten elterjesztették: a magyar férfiakat a szavazóhelyiségekből azonnal elviszik a hadseregbe – adta hírül a karpatnews.in.ua hírportál, amelyet az MTI idéz.

Okszana Csedrik, az egyik nagyszőlősi körzeti választóbizottság elnöke az orgánumnak elmondta, hogy egy nappal az államfőválasztás első fordulója előtt a kisvárosban olyan szóbeszéd terjedt el, miszerint azokat a helyi magyarokat, akik behívót kaptak, de nem jelentek meg a hadkiegészítő parancsnokságon, a szavazóhelyiségekből rögtön a hadseregbe viszik. Mint közölte, ezt a híresztelést egyes megyei elektronikus médiumok is átvették.

A Kárpátaljai Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság véleménye szerint az álhír terjesztésével valakik káoszt akartak előidézni, hogy meghiúsítsák az ukrán elnökválasztás normális lebonyolítását Kárpátalján – teszi hozzá az MTI.

Bár kicsit megkésve, a hatóságok mégis igyekeztek reagálni a fejleményekre, s felfüggesztették a mozgósítást Kárpátalján. A Karpatszkij Objektív hétfői értesülése szerint Valerij Luncsenkónak, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnökének kérelmére halasztották későbbre az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkarának 2014. 05. 16-i mozgósítási rendelete által megállapított intézkedések végrehajtását. A portál szerint a mozgósítás új határidőiről külön döntenek. Ennek megfelelően a katonakötelesek kiértesítését és egészségügyi vizsgálatát további rendelkezésig leállították.

(karpatskijobjektiv.com/MTI/hk)