Tiszta játék a pályán, az életben

2014. május 29., 06:41 , 698. szám
A görögkatolikus ifjúsági spornap résztvevői

Május 24-én a tiszapé­ter­falvai sportpályán rendezte meg ifjúsági sportnapját a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ). A most hatodik alkalommal megrendezett eseménynek már a mottója is a „tiszta játékot” hirdette. Most viszont nem csupán a sportszerűségre, hanem az „élet nagy játékának” tisztaságára is igyekeztek felhívni a gyerekek figyelmét a szervezők.

Számos fiatal él a világon, akikben ott rejlik a sportember, de bőven akadnak olyan dolgok, amelyek az egészségromboláson túl akadályozzák e tehetség kibontakozását. A Magyar Ifjúsági Konferencia együttműködésével a sportnapon ezért drogpreveniós előadásokra is sor került.

A sportnap megnyitóján Majzik Balázs, az Emberi Erőforrás Minisztérium (EMMI) Gyermek- és Ifjúsági Osztályának vezetője köszöntötte a jelenlévőket. A minisztérium sportért és ifjúságért felelős államtitkársága által indított Legyen a sport a szenvedélyed címet viselő programra hívta fel a figyelmet, amely a sportolás örömén és fontosságán keresztül igyekszik a drogfogyasztás elkerülésére ösztönözni a fiatalokat. Köszöntőt mondott Burszki Mónika, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Nemzeti Drogmegelőzési Irodájának megbízott vezetője és Demkó Ferenc, a beregszászi esperesi kerület esperese is, aki hangsúlyozta, hogy a több mint 250 versenyző között lévő kapocs közös hitükben rejlik, s reméli, az együtt töltött nap, a különböző versenyek közelebb hozzák őket egymáshoz.

A rendezvényen jelen volt Vincze Zoltán az EMMI képviseletében, Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke, Megyesi László, a Szent Márton Római Katolikus Ifjúsági Szervezet vezetője, s a kerület számos papja is.

A sportnapon idén a kerület községeinek képviseletében 17 leány- és 19 fiúcsapat mérte össze erejét, ügyességét. A lányoknak egy 6 különböző versenyszámból álló sorversenyen kellett bizonyítaniuk, míg a fiúk 2x7 perces futballmérkőzéseken küzdöttek meg egymással.

A szervezők idén sem feledkeztek meg arról, hogy a versenyszámok, meccsek közötti időt is hasznosan töltsék a fiatalok. Az ügyességi feladatokban való részvételt a helyi vidámpark játékainak ingyenes kipróbálásával jutalmazták a szervezők.

A lányok versenyét Salánk nyerte, a második Beregdéda, a harmadik pedig Tiszacsoma csapata lett. A fiúknál a harmadik Sislóc, a második Rát csapata lett, a tornát pedig Tiszabökény csapata nyerte. A torna legjobb kapusának járó díjat a tiszabökényi Ilosvay Ádám kapta, a gólkirály pedig a tiszacsomai Danó Ádám lett. Minden csapat oklevéllel és ajándék emlékkarkötővel gazdagodott, a helyezést elért csapatok versenyzői pedig ajándékokkal és érmekkel.

A szervezők remélik, hogy a rendezvényen mind a sport, mind a drogprevenció terén maradandó élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak a résztvevők.

Espán Rita