Fergeteges koncertet adott Beregszászban a BKB

Interjú Jávori (Jakubovics) Ferenccel

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

Hetven évvel ezelőtt hurcolták haláltáborokba Kárpátalja zsidó lakosságát. Erre a szomorú eseményre emlékeztek egy nemzetközi tudományos konferencia keretében a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A konferencia első napjának végén nagysikerű koncertet adott a Budapest Klezmer Band (BKB), bemutatva azt a tradicionális zsidó zenét, amely egykor vidékünkön is virágzott, de mára teljesen eltűnt. A beregszászi főiskola Esztergom termét zsúfolásig megtöltő közönség vastapssal köszönte meg a kivételes zenei élményt, vissza is tapsolták a zenekart. A nagysikerű koncertet követően a BKB alapítójával és vezetőjével, a Munkácson született Jávori (Jakubovics) Ferenccel beszélgettünk, akinek munkácsi gyűjtésein alapuló zenei átiratait játssza ma nagyobbrészt a zenekar. Jávori Ferenc 2003-ban megkapta a Magyar Köztársaság lovagkeresztje kitüntetést, 2008-ban a Magyar Zsidó Kultúráért Díjat, 2009-ben a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze lett és idén márciusban megkapta a Kossuth-díjat.

– Tavaly azt mondta az ungvári koncertjüket követően, hogy mindig összeszorul a szíve, ha itthon van…

– Nekem az, ha Kárpátaljára jövök, mindig nagy öröm és boldogság. Az embert a szíve húzza oda, ahova tartozik, ahol született és ahol vannak a gyökerei. Amikor átlépem a határt, mindig összeszorul a szívem, hisz itt telt a gyerekkorom, itt jártam iskolába, itt voltam szerelmes. Hiába kerül az ember Budapestre, Amerikába, Izraelbe vagy bárhová a világba, a gyökerei akkor is megmaradnak. Ez a koncert is abszolút azt bizonyította, hogy a közönség teljesen érezte ezt a hatalmas nagy szeretetet, ami áradt a zenekarból. A muzsikus társaim e tekintetben nagy segítségemre voltak, eszméletlenül jól játszottak ma, és ezt abszolút lehetett érezni.

– Hetven évvel ezelőtt volt a holokauszt, ennek emlékéve van Magyarországon, és megemlékeznek róla szerte a világon. Nyilván önök is készültek erre az évfordulóra…

– A zenekarnak van egy külön műsora, amivel a zsidó fesztiválra készülünk. Egy nagy koncertünk lesz augusztus 31-én a zsinagógában. Ebből a készülő emlékműsorból adtunk egy kis ízelítőt itt, Beregszászban. Hisz Weisz József barátom, aki védnökséget vállalt a beregszászi zsinagóga felújításáért, valamint a főiskola mai emlékkonferenciájának is egyik védnöke és szervezője, meghívott engem, és boldogan vállaltam, mert úgy éreztem, itt a helyem. Délután négy órakor voltunk a megújult, de még nem teljesen kész zsinagógát felavatni, és meggyújtottuk a gyertyákat. Az itt élő barátainkkal együtt emlékeztünk azokra a borzasztó időkre, amikor 1944-ben Beregszászból is nagyon sok zsidó honfitársunkat vittek el. Ezzel tartozunk azoknak, akik nem jöhettek vissza.

– A Budapest Klezmer Band már világszerte ismert és sikeres zenekar volt, amikor tavalyelőtt először ellátogattak Munkácsra. Szerencsére azóta minden évben eljöttek.

– Valahogy úgy hozta a sors, hogy három éven belül harmadszor vagyunk itt, most probáljuk visszahozni azt a sok-sok lehetőséget, amit korábban elmulasztottunk. De látom a közönségen, hogy ismerik az együttest, ismerik a kvalitásait és a történetét. Láttam, a számokat is ismerték, dúdolták, ahogy mondani szokták – abszolút képben voltak. Egy remek koncert után vagyunk, és nagyon boldog vagyok, hogy örömöt szereztünk az embereknek, és mindenki boldogan ment haza.

– Bár ma a holokausztra emlékezünk, ugyanakkor a szomorú számok mellett vidámakat is játszott a zenekar…

– Egyrészt, mint említettem, mi is emlékeztünk a kilencezer beregszászi, és a 600 000 magyar zsidó honfitársunkra, akik nem jöttek vissza a haláltáborokból. Volt egy zenei összeállítás, amellyel rájuk emlékeztünk. Mert emlékezni kell, de ugyanakkor élni kell tovább, és az élet örömeiről is kell énekelni. Például az édesanyám is megjárta Auschwitzot, az édesapám munkaszolgálatos volt. Amikor hazajöttek, töprenghettek volna azon is, hogy mi történt és milyen poklokat éltek meg. De szerencsére nem ezt tették, az élet megy tovább, és ennek köszönhetően én most itt vagyok Beregszászban egy örömteli koncert után. Örülök, hogy az életben vannak szép és emberi dolgok is, amelyeket be kell mutatni az embereknek. Mert minden embernek van lelke, és a zene nagy hatással van a lélekre. Egyébként úgy éreztem, hogy amikor játszottunk az emlékműsorunkból egy részletet, az megérintette a közönséget.

– 1976-ban, harmincévesen települt át Magyarországra. Szokott-e Munkácsra hazalátogatni?

– Többször voltam, de mint már említettem, nem a zenekarral. Csak három évvel ezelőtt volt az első munkácsi koncertünk, azt megelőzően, hét-nyolc éve egy amerikai rendező Ember Munkácsról címmel készített rólam egy dokumentumfilmet. Akkor Munkácson voltunk egy hétig, és az összes olyan helyre elmentünk, ami fontos a számomra, a házba, ahol születtem, az iskolába, ahová jártam, forgattak Ungváron a „konziban”, aztán Nagyszőlősön, ahol tanítottam. Ebből végül egy egyórás film készült, ami Kanadában díjat is nyert.

– A mára Munkácsról teljes egészében eltűnt klezmer zenei világot átmentette az utókor számára, de új műfajokat is teremtett, a klezmerbalettet és a klezmermusicalt. Készül-e ezekben a műfajokban valami újdonság?

– Készül egy újabb musical. Levi Srauss-nak, a farmerkirálynak nagyon kalandos és izgalmas élete volt, egy bajor zsidócsaládban született Németországban, a XIX. század második felében. Utána kivándorolt Amerikába, ahol megtalálta saját magát, és a semmiből világhírű lett. Rengeteg adat és információ van az életéről, de sem musicalben, sem színdarabban nem dolgozták még fel idáig. Megfogott ez a téma, ha minden jól megy, remélem, jövőre be is mutatják az új musicalt, és bízom benne, hogy ennek is nagy sikere lesz.

Badó Zsolt