Háborús helyzet Délkelet-Ukrajnában

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

Változatlan intenzitással folytatódnak a harcok az ország délkeleti részén az ukrán biztonsági erők és az oroszbarát fegyveres szakadárok között.

Múlt csütörtökön a biztonsági erők átfogó „terrorellenes” műveletet indítottak Donyeck megye északi részén, Szlovjanszk és Kramatorszk térségében a légierő és a tüzérség bevetésével. Az Osztrov helyi hírportál jelentette, hogy a légierő a szeparatisták állásait lőtte, és Grad rakéta-sorozatvetőket is bevetettek a harcokban. A Gradok bevetését utóbb a védelmi minisztérium cáfolta.

A szakadárok a hírportál egyik forrása szerint lakónegyedekből tüzeltek az ukrán fegyveres erőkre, és mire azok viszonozhatták volna a tüzet, már odébb is álltak. „Így úgy tűnik, mintha az ukrán katonák szándékosan lakott területeket támadnának” – magyarázta a forrás.

Közben Luhanszkban sze­paratisták rátámadtak a Nemzeti Gárda egyik laktanyájára. A támadásról ellentmondásos hírek érkeztek a szemben álló felektől. A szeparatisták közlése szerint elfoglalták a laktanya épületét, és megszerezték a gárdisták fegyvereit. A Nemzeti Gárda ugyanakkor azt közölte, hogy a támadás miatt a zászlóaljnak el kellett hagynia a laktanya több épületét, és területen belül biztonságosabb részre vonultak vissza. Oleh Ljasko független parlamenti képviselő Facebook-oldalán azt írta, hogy a szeparatisták a katonák szüleit állították élő pajzsként maguk elé, ezért voltak kénytelenek a gárdisták feladni a küzdelmet.

A nap folyamán a hadsereg három helikopterét lőtték le a szakadárok Szlovjanszk közelében. Olekszandr Turcsinov megbízott államfő és házelnök a parlament ülésén közölte, hogy az egyik helikopteren, amelyet orosz gyártmányú önjáró tüzérségi fegyverrel lőttek le, 14 katona meghalt, köztük Volodimir Kulcsickij tábornok.

A szepa­ra­tisták látványos akció keretében küldték Oroszországba azoknak az orosz állampolgároknak a holttesteit, akik az ukrajnai harcokban vesztették életüket – írta pénteken a The Daily Beast című amerikai hírportál. A donyecki hullaház épülete előtt több tucat piros koporsót sorakoztattak fel csütörtökön, és a meghívott újságírók előtt orosz állampolgárságú felkelők holttesteit helyezték el bennük, hogy „visszakerüljenek oda, ahová tartoznak, Oroszországba”. Az amerikai lap megjegyezte, ezek után már nem lehet színlelni azzal kapcsolatban, hogy honnan is érkeztek a szakadár harcosok.

Az oroszbarát szakadárok parancsnokai szerint a holttestek hazaszállításával segélykiáltást küldenek a Kremlnek, hogy több „orosz testvérre” és „nagyobb tűzerőre”, komolyabb fegyverekre van szükségük az ukrán hadsereg elleni harchoz.

A kelet-ukrajnai harcokban elesett, több tucat csecsen fegyveres holttestét szállították az elmúlt napokban Csecsenföldre, hogy ott temessék el őket – jelentették ugyancsak pénteken egybehangzóan csecsenföldi és ukrajnai hírforrások. Az UNIAN hírügynökség csecsenföldi lakosokra hivatkozva közölte, hogy 35-45 holttestet szállítottak Csecsenföldre, de erről a grozniji hivatalos szervek mélyen hallgatnak. Az áldozatok a Donyec-medencében harcoltak a szakadárok oldalán.

Hasonló értesüléseket szerzett a Kavkaz Center nevű honlap, a csecsen lázadók szócsöve, amely szerint 43 elesett csecsent temettek el a kaukázusi köztársaságban, és 32-nek a sorsa ismeretlen. Mindnyájan a Moszkva-barát csecsenföldi elnökhöz, Ramzan Kadirovhoz hű fegyveresek.

Hétfőn reggel Luhanszkból jelentettek súlyos harcokat, ahol mintegy négyszáz szakadár fegyveres vett ostrom alá egy határőrlaktanyát. Az úgynevezett „délkeleti hadsereg” fegyveresei körülvették a Luhanszk déli peremén szolgálatot teljesítő határőr-alakulatot, és a hajnali órákban gépfegyverekkel, nagy kaliberű golyószórókkal, illetve gránát- és aknavetőkkel lőni kezdték. Az ostromot a határőrök sikeresen visszaverték.

Hírügynökségi jelentések szerint a LifeNews orosz televízió úgy mutatta be a harcot, mint az ukrán fegyveres erők támadását Luhanszk békés lakossága ellen. „Két ház között a „délkeleti hadsereg” egyik fegyverese a mesterlövészpuskájának célzó berendezésén keresztül kémlelte az eseményeket, és szemünk láttára találta el egy lövedék a fején” – mondta el beszámolójában egyebek mellett a LifeNews tudósítója. Az ukrán határőrség sajtószolgálata közleményében erre válaszul rámutatott arra, hogy „megfigyelni könnyebb távcsövön keresztül, erre nem ártott volna a „délkeleti hadsereg” harcosát előre figyelmeztetni”. A szűnni nem akaró, nagy erejű támadások miatt a határőregységet végül biztonságosabb állomáshelyre vezényelték át.

Az ukrajnai eseményekre reagálva Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy hétfői moszkvai sajtóértekezleten bejelentette, Oroszország határozattervezetet nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsában az ukrajnai erőszak azonnali leállítását és segélyfolyosók létrehozását sürgetve.

Újabb heves harcok bon­takoztak ki kedd reggel Szlov­janszknál. A terrorellenes műveletben részt vevő ukrán katonák megsemmisítették a szakadárok több őrhelyét és létesítményét – közölte Arszen Avakov belügyminiszter. Helyszíni beszámolók szerint a város felett harci repülőgépek és helikopterek jelentek meg, tüzérségi tűz robaja is hallatszott. Az Interfax orosz hírügynökség a szakadárokra hivatkozva közölte, hogy páncélozott járművekből álló konvojok tartanak Szlovjanszk felé.

Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője közölte, hogy kedden életét vesztette egy ukrán katona és 13 megsebesült, amikor szeparatisták megtámadták a Harkiv megyei Izjum városból a Donyeck megyei Szlovjanszk felé tartó konvojukat, és eltalálták az egyik páncélozott harcjárművet. A szóvivő szavai szerint a szakadárok Szlovjanszkban több vállalatnál vegyi anyagokat halmoztak fel, és aláaknázták a helyszínt azzal a céllal, hogy a terrorellenes alakulatok támadása esetén felrobbantsák.

Keddre virradóra Krama­torszk környékén is súlyos harcok voltak, egész éjszaka ágyúdörgést lehetett hallani, lövöldözés és erős robbanások hallatszottak a repülőtér környékéről is.

A TSZN ukrán televízió helyszíni tudósítása szerint különösen heves harcok bontakoztak ki a megye északi részén lévő Krasznij Liman városánál, ahol a terrorellenes erők légi támogatással támadták a szeparatisták állásait. A tévé tudósítása szerint az ukrán erők egy helikopterét géppuskával eltalálták a szakadárok, de a légi jármű legénysége túlélte a támadást.

Mikola Litvin, az ukrán állami határőrszolgálat vezetője kedden bejelentette, hogy megerősítik a határőrposztokat, és áttérnek a „háborús körülmények közötti határvédelemre”. Kifejtette, hogy páncélozott harcjárművekkel és nehéztüzérségi fegyverekkel erősítik meg egyes határszakaszok védelmét, valamint tankelhárító árkokat ásnak.

Vladiszlav Szeleznyov, a terrorellenes műveleti csoport szóvivője ugyanakkor közölte, hogy értesüléseik szerint Oroszország területén újabb „terrorista alakulatokat” szerveznek Kujbisevo térségében, Ukrajnába készülnek „átdobni” őket.

Kedden este Luhanszkból jelentették, hogy mintegy 300 ismeretlen fegyveres körülvette az Ukrán Nemzeti Gárdának a városban állomásozó rendőrezredét és kézifegyverekből, géppuskákból, illetve gránát és aknavetőkből tüzet nyitottak rájuk. Szerdán hajnalban a támadóknak sikerült elfoglalniuk az egység állomáshelyét.

(MTI/zn.ua/unian.ua/hk)