A kormányzó egyelőre marad

2014. június 5., 05:00 , 699. szám

A napokban a mukachevo.net meg nem nevezett megyei adminisztrációbeli forrásokra hivatkozva közölte, hogy lemondott tisztéről Valerij Luncsenko. A portál szerint Kárpátalja megye kormányzója felmondólevelét mindjárt a Petro Porosenko magabiztos egyfordulós győzelmét hozó elnökválasztást követően megírta. Luncsenko cáfolta a hírt.

A megyében már a szóban forgó hír előtt megindultak a találgatások arra vonatkozóan, ki lehet az új kormányzó az elnökválasztást követően. Néhány nappal korábban bizonyos, a korábbi hatalomhoz közel álló portálok még azt állították, hogy Arszenyij Jacenyuk minisztrelnök máris jóváhagyatta Petro Porosenkóval Luncsenko ismételt kinevezését a megye élére. A mukachevo.net által megszólaltatott szakértő viszont úgy látta, hogy a kormányzónak mennie kell.

A munkácsi portálnak egyúttal az volt a véleménye, hogy kizárólag olyan jelölt pályázhat a kormányzói székre, aki bírja Porosenko kárpátaljai választási stábjának jóváhagyását, hiszen a megválasztott államfő megyénkben hasonlóan jó választási eredményt ért el, mint más mértékadó régiókban, például Lemberg, Ternopil, Vinnica megyékben vagy Kijevben. A rionews.com.ua ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a mukachevo.net utóbbi megjegyzésével Viktor Baloga parlamenti képviselőre utalthatott, aki Petro Porosenkót képviselte Kárpátalján.

Ugyanakkor a zaholovok.com.ua jelentése szerint Valerij Luncsenko azonnal cáfolta a lemondására vonatkozó híreket. „A vágyottat tüntetik fel valóságnak” – idézi a portál a kormányzót, aki utalt arra, érdemes megvizsgálni, hogy mely portálokon jelent meg a távozására vonatkozó információ.

A kormányzó-képviselő terveiről szólva a zaholovok.com.net-nek azt mondta, addig marad a megyei adminisztráció élén, amíg az újonnan megválasztott államfő másként nem dönt. Megfigyelők is azt valószínűsítik, hogy a megyei kormányzók személyét illetően legfeljebb Petro Porosenkónak az elnöki tisztségbe történt hivatalos beiktatása, azaz június 7. után várhatók változások.

(mukachevo.net/zaholovok.com.ua/rionews.com.ua/zzz)