A zászlótörvény veszélyeire figyelmeztet Izsák Balázs

2014. június 12., 06:05 , 700. szám

Nincs harmadik út! címmel nyílt levélben szólítja fel a Székely Nemzeti Tanács az RMDSZ-t, hogy állítsa meg Románia kormányának magyarellenes hadviselését, vagy tájékoztassa a nemzetközi szervezeteteket, hogy kormányzati részvétele nem elegendő a drámai és fenyegető romániai folyamatok megállítására, s kérjen segítséget a romániai magyarság és a demokrácia védelmében.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke elsősorban a székely zászló védelmében tette közzé nyilatkozatát: szerinte olyan törvény készül, amely korlátozná, sőt büntetné a székely jelkép használatát. Fennáll a veszélye annak, hogy Románia visszacsúszik abba az embertelen rendszerbe, amelyből a volt kommunista államok közül utolsóként szabadult ki – írja az SZNT elnöke az RMDSZ-nek.

Izsák Balázs a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában azt mondta: a zászlótörvény miatt kellett ismét megszólalnia. A törvénytervezet a bukaresti törvényhozásban halad előre, a törvényhozási bizottság pozitívan véleményezte, sőt javaslatot is tett szankciók pontosítására. A jogszabály legfontosabb eleme a büntetés, a megtorlás és a megfélemlítés, egyértelmű célja, hogy a székely zászló használatát véglegesen ellehetetlenítsék, fogalmazott az SZNT elnöke.

Izsák Balázs hozzátette: az RMDSZ a kormányban van, de nincs elegendő erejük ahhoz, hogy az erdélyi magyarság jogait és a székely zászló ügyét megvédjék, ugyanakkor elhárítják az egyéb eszközöket, amelyeket fel lehetne használni. Példaként említette, hogy a nemzetközi fórumok gyakran azzal az érveléssel utasítják el a segítségkérésüket, hogy az RMDSZ kormányon van.

Izsák Balázs emlékeztetett: az Európa Tanács Romániáról szóló jelentésében felhívja a figyelmet arra, hogy a román hatóságok kettős mércével mérnek. Míg a román nemzeti jelképek használatát ösztönzik és bátorítják, addig a székelység nemzeti jelképeit üldözik. Az Európa Tanács diszkrimináció- és rasszizmusellenes bizottsága felhívta a román hatóságok figyelmét, hogy egyenlő elbánásban kell részesíteni a többség és kisebbség nemzeti jelképeit, fűzte hozzá az SZNT elnöke.

(Kossuth Rádió, Határok nélkül/hirado.hu/Kárpátalja)