Az akut vízhólyaggyulladás

2014. június 19., 06:00 , 701. szám

Nemrég fürödtem a Borzsán, de mivel még reggel volt, elég hűvös volt a víz. Most pedig görcsöket érzek az alhasi részemen, gyakran kell vizelnem, és vízeléskor égető érzést érzek. Felfáztam? Mit szedjek, hogy meggyógyuljak? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy benei olvasónk. Kérdéseire és a kapcsolódó kérdésekre dr. Minya József, a Tiszaújlaki Keresztyén Egészségügyi Központ urológusa válaszol.

– Könnyen lehetséges, hogy akut vízhólyaggyulladással állunk szemben – fejti ki a szakorvos. – Ez a kór gyakran fordul elő a nyári időszakban, amikor az ember a kelleténél több időt tölt a hideg vízben, de nőgyógyászati betegségek következtében is kialakulhat. A betegség tünetei közé tartozhat a görcsös alhasi fájdalom, a láz (az immunrendszer erősségétől függően a kisebb hőemelkedéstől a +38 Celsius-fokos lázig emelkedhet a testhőmérséklet), a páciens emellett égető érzést érez vizeléskor, gyakran kell vizelnie, és egyszerre csak kevés vizelet távozik belőle, az alhasi területek tapintásakor pedig fájdalmat érez. Megjegyezném: a betegség néha tünetmentes is lehet, vagy csak a felsorolt tünetek egyike jelentkezik.

Mivel szövődményekhez – akár retrográd vesegyulladáshoz vagy krónikus vízhólyaggyulladáshoz is – vezethet, minden esetben indokolt orvoshoz fordulni, és megszüntetni a betegséget. A kezelés előtt – a diagnózis felállítása végett – laboratóriumban megvizsgáljuk a pácienstől vett vér- és vizeletmintát, és elvégezzük a vízhólyag ultrahangvizsgálatát. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy a betegek sohase kísérletezzenek önkezeléssel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem egy személy „elkezelte” a betegségét, mely így krónikus vízhólyaggyulladáshoz vezetett. Más esetekben pedig teljesen fölöslegesen szedtek antibiotikunokat, mivel nem is akut vízhólyaggyulladásban szenvedtek, amellett az antibiotikumos kezelésnek is megvannak a maga szabályai, és sokszor káros is lehet az antibiotikumos terápia. S mint már említettem, megesik, hogy a beteg vízhólyaggyulladásra gondol, pedig más kórban szenved, ugyanis nem egy nőgyó­gyászati betegség, férfiaknál pedig a prosztatagyulladás is hasonló tünetekkel járhat.

– Hogyan kezelik az akut vízhólyaggyulladást, és miként kerülhetjük el a megbetegedést?

– A terápia módját döntő módon a laborvizsgálatok és az ultrahangvizsgálat alapján határozzuk meg. Vannak olyan esetek, amikor antibiotikumos kezelés nélkül is meg lehet gyógyítani a pácienst, növényi kivonatokkal (tabletták vagy cseppek formájában alkalmazottakkal), illetve gyógyteákkal. De ilyenkor is az orvosnak kell eldönteni, milyen növényi kivonatokat, gyógyteákat írjon fel, és milyen dózisban juttassák azokat a szervezetbe. A gyógyteák megválasztásánál is abból kell kiindulni, hogy minden gyógynövénynek megvan a maga jótékony hatása, s olyan gyógyteát kell választania az orvosnak, amelyik jó hatással van az akut vízhólyaggyulladásra.

A megelőzés érdekében pedig azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne hűtsék túl magukat, ne fürödjenek sokat hideg vízben, hanem inkább langyos vagy meleg vízben strandoljanak. Azt sem ajánlom, hogy letelepedjenek a hideg betonra vagy a földre, mert akkor is megbetegedhetnek. Terítsenek maguk alá takarót, mielőtt leülnének a betonra, a földre, a gyepre. A hölgyek pedig rendszeresen jelentkezzenek a nőgyógyászati kontrollvizsgálatokra.

Lajos Mihály