A munkácsi vértanúkra emlékeztek Sátoraljaújhelyen

2014. június 25., 09:12

Hetvenöt év elmúltával a közelmúltban befejeződött Sátoraljaújhelyen a Magyar Kálvária 14 stációján elhelyezett emléktáblák felújítása. Az utolsó stációra 1939. június 18-án helyezték el a táblát, amely a Véres Vízkereszt áldozatainak állít emléket. A stációk és az emléktáblák a II. világháború éveiben, illetve azokat követően szinte teljesen megsemmisültek. Polgári kezdeményezésre viszont 1989-ben megkezdődött helyreállításuk, felújításuk, mely nemrég, június 18-án ért véget.

E napon került sor a tábla elhelyezésére, felszentelésére. Az eseményen Szajkó Gábor, az esemény szervezője, a Patrónus Alapítvány elnöke köszöntötte a közel negyven résztvevőt. Nemzeti imánk eléneklését követően Kiss Endre József, a Sárospataki Református Nagykönyvtár igazgatója tartott történelmi visszaemlékezést, melyben a Latorca-parti ütközetről számolt be, méltatva a helyi Turul-fiúk, a Rongyos Gárda és a határőrök hősiességét.

A beszédek elhangzását követően került sor az emléktábla leleplezésére, a koszorúk elhelyezésére, majd a görögkatolikus zempléni főesperes, Damjanovics József imádkozott az áldozatokért, s megszentelte a tiszteletükre állított táblát. Ezt követően a résztvevők egyperces csenddel tisztelegtek a mártírok emléke előtt, majd elénekelték a Szózatot és a Székely himnuszt.

Az ország egyedülálló Trianon-emlékműve június 18-án tehát visszakapta eredeti állapotát.

em