100 éve történt a szarajevói merénylet

2014. június 28., 21:42

Ma 100 éve, hogy 1914. június 28-án, gyilkolta meg Szarajevóban Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét, Hohenberg Zsófia hercegnőt Gavrilo Princip szerb diák. A főhercegi pár meggyilkolása vezetett az első világháború kirobbanásához.

Az 1863-ban született Ferenc Ferdinánd 1896-ban, Rudolf trónörökös halála után lett a Monarchia trónjának várományosa. A trónörökös támogatta az ott élő nemzetiségek jogainak kiterjesztését, miközben a magyar önállóság korlátozásán fáradozott, a külpolitikában agresszív, militarista nézeteket vallott.

Ferenc Ferdinánd és felesége a Monarchia hadseregének boszniai gyakorlata miatt érkezett Szarajevóba. A látogatással az volt a célja, hogy helyreállítsa a Habsburg-dinasztia megtépázott tekintélyét. Az utazás veszélyei mindenki előtt ismeretesek voltak, hiszen a két balkáni tartomány 1908-as annexiója óta valóságos melegágya lett a szerb terrorista szervezeteknek, melyek több alkalommal is merényletet kíséreltek meg az uralkodócsalád tagjai és a Monarchia tisztviselői ellen.

A kettős gyilkosságot végrehajtó Gavrilo Princip – társaival együtt – ekkor már hetek óta szervezte Ferenc Ferdinánd megölését, amiben a Fekete Kéz mellett többek között a Narodna Odbrana – magyarul Egyesülés vagy Halál – nevet viselő szerb terrorcsoport aktivistái is szerepet vállaltak. Az összeesküvők meglepően fiatalok voltak, sokan – pl. Nedjelko Cabrinovic, vagy Trifko Grabez – még huszadik életévüket sem töltötték be. A szervezésben kulcsszerepet játszó Princip és Grabez korábban Belgrádban folytatták tanulmányaikat, itt lettek a nagy délszláv egység fanatikus támogatói, majd 1914 júniusának elején átszöktek a Monarchia határán.

Principéknek abból a szempontból mindenképpen könnyű dolguk volt, hogy a trónörökös tervezett útvonala – a sajtó révén – már napokkal korábban ismertté vált. A merénylők arra készültek, hogy robbanószerkezetekkel, vagy pisztolyokkal végeznek Ferenc Ferdinánddal és feleségével.

Ferenc Ferdinánd és hitvese a látogatást megelőző napokban egy boszniai fürdőhelyen tartózkodott, és mivel Oskar Potiorek táborszernagy éppen június 28-án tartott katonai gyakorlatot Szarajevó környékén, az alkalmat kihasználva a trónörökös is meg akart jelenni az eseményen. Ferenc Ferdinánd és felesége, Hohenberg Zsófia grófnő Szarajevóba érkezésekor bomba robbant a pályaudvaron. Ekkor a főhercegi pár nem sérült meg, útjukat nyitott gépkocsiban folytatták a városházára. Útközben Cabrinovic bombát dobott az autóra, de ezt a főherceg lesöpörte, így a robbanószerkezet a kíséret egy tagját sebesítette meg. Cabrinovic pedig megpróbált végezni magával, ám később rendőrkézre jutott. Látszólag tehát a terroristák kudarcot vallottak: Ferenc Ferdinánd már szoros őrizetben hallgatta végig a polgármester üdvözlő beszédét, majd a városi kórházba látogatott, hogy a merényletben megsebesült tiszt állapota iránt érdeklődjön. Potiorek közben óvatosságból megváltoztatta a hercegi pár konvojának útvonalát, hogy a sikertelen támadás után megelőzhessék a további kísérleteket. A városházi fogadás után a főhercegi pár a kórházba, a megsérült tiszt látogatására indult. Időközben a két merényletkísérlet miatt megszigorították a biztonsági intézkedéseket és új útvonalat is kijelöltek, de a sofőr eltévesztette az utat. Amint a főhercegi pár autója befordult a szűk utcácskába, Potiorek dühösen megállította a konvojt, aminek eredményeként a kereszteződésben hatalmas kavarodás támadt. A trónörökös vesztét tehát a szerencsétlen véletlen okozta, Princip ugyanis éppen ebben az utcában várt rá. A terrorista a hatalmas tömegben könnyen a veszteglő kocsihoz jutott, majd közvetlen közelről két lövést adott le Ferenc Ferdinándra és Zsófiára, akik egy órán belül belehaltak sérüléseikbe.

A tettest még a helyszínen elfogták, és később – fiatal korából eredően – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Princip az első világháború befejezése előtt meghalt tuberkulózisban.

A június 28-i merénylet végül nemzetközi diplomáciai konfliktusok és egy világégés kiindulópontja lett, ugyanis az Osztrák–Magyar Monarchia vezetése, és Ferenc József azt a szerb nacionalizmus, közvetetten pedig a szerb állam számlájára írta.

A Monarchia hamarosan ultimátumot küldött Belgrád számára, melyben az ország szuverenitását sértő módon követelte a bűnösök felkutatását és a terrorszervezetek felszámolását. Miután II. Miklós orosz cár (ur. 1894-1917) 1914. július 25-én támogatásáról biztosította Szerbiát, a balkáni állam bátran szembeszegült szomszédja követelésével, ami aztán a Monarchia hadüzenetét vonta maga után.

A különböző segítségnyújtási garanciák révén – Szerbiának az oroszok, II. Miklósnak a britek és franciák ígértek segítséget, míg Ferenc Józsefet Németország támogatta – a szerbiai konfliktusba néhány nap alatt belesodródott Európa két, egymással szemben álló katonai szövetsége. Egy hónappal a merénylet után kitört az első világháború, mely aztán alapjaiban változtatta meg Európa képét.

b.a.