Bírálta az ukrán elnök alkotmánymódosítási terveit az Európa Tanács jelentéstevője

2014. július 16., 19:48

Jelenlegi alkotmánymódosítási terveinek megváltoztatására, valamint arra szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevője szerdán, hogy adjon új lendületet az országban folyó reformfolyamatnak.

Marietta de Pourbaix-Lundin svéd néppárti politikus azt mondta, Ukrajnát egyre inkább sürgeti az idő, hogy elfogadják azokat az alkotmányos, választási és igazságügyi reformokat, amelyek nélkülözhetetlenek az ország fejlődéséhez, egyelőre azonban keveset sikerült elérni e téren.

A jelentéstevő szerint Porosenko alkotmánymódosítási tervei csak részben adnak választ az ország problémáira. Július 8–11. között tett négynapos ukrajnai látogatásának tapasztalatait összegező nyilatkozatában egyebek mellett a bíróságok és az ügyészség reformjára vonatkozó intézkedéseket találta elégtelennek, illetve megkérdőjelezhetőnek nevezte a tervezett regionális elnöki képviselők szerepét és felhatalmazását.

Egyúttal azt is felrótta, hogy bár dicséretes, hogy Porosenko minél előbb előre hozott parlamenti választásokat akar kiírni, azokat csak akkor lehet megtartani, ha azon minden ukrán a szavazóurnához járulhat majd – jelenleg pedig a szeparatisták és a hadsereg közti harcok sújtotta Kelet-Ukrajnában ehhez nem adottak a feltételek.

A svéd politikus azt is kifejtette, hogy az ukrán parlamenti frakciókkal való egyeztetései alapján úgy tűnik, a közeljövőben a mostani lesz az egyetlen lehetőség az alkotmány megváltoztatására. Ezért Porosenkót arra szólította fel, hogy változtasson módosítási tervezetén, és folytasson arról kiterjedt konzultációt többek között az ország nemzetközi partnereivel és a civil társadalommal is.

Marietta de Pourbaix-Lundin a napokban Odesszába is ellátogatott, ahol a májusi incidens kivizsgálását sürgette. A déli kikötővárosban május 2-án összecsapásokban 46 – többségében oroszbarát – ember halt meg, legtöbbjük akkor, amikor ismeretlenek felgyújtottak egy szakszervezeti székházat.

A jelentéstevő egyúttal elítélte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok jogsértéseit, köztük egy, a napokban történt rakétatámadást is, hangsúlyozva, hogy az atrocitások elkövetői nem maradhatnak büntetlenül.

Az Európa Tanács tagállamait pedig arra szólította fel, hogy bocsássanak pénzügyi és más erőforrásokat Ukrajna rendelkezésére, hogy az ország képes legyen kezelni az összecsapások humanitárius következményeit.

(MTI/Kárpátalja)