A család a szeretet közössége

Családi nap Nevetlenfaluban

2014. július 24., 07:30 , 706. szám

A hit, a szórakozás, és főként a közösségi együttlét jegyében telt el július 20. a nagyszőlősi járási Nevetlenfaluban, ahol a helyi római katolikus egyházközség keresztény családi napot szervezett.

A falu futballpályáján megtartott nagyszabású rendezvény, amelyre a településről és a környező községekből több mint ezer felnőtt és gyerek volt kíváncsi, a délelőtti órákban szabadtéri szentmisével vette kezdetét, amelyet Hajas László Ámosz, helyi római katolikus pap vezetett. A szentmisén Máté evangéliumából a búza és a konkoly példázata hangzott el. A Budapestről érkezett Kunszabó Zoltán állandó diakónus elmondta, hogy a kommunista időkben nem volt római katolikus papja a falunak, a helyi családapák, családanyák, nagyszülők hite mégis képes volt fenntartani az egyházközséget, átvészelni a nehéz éveket, s hiszi, hogy ez a mostani nehéz időkben is így lesz. A búza és a konkoly példázata kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a jók sokszor nem értik, hogyan lehet, hogy a gonoszok zavartalanul élik világukat, miközben a jók sokszor rengeteg nehézséget élnek meg. De Jézus megadja a választ: azért nem tart mindennap elszámoltatást, ítéletet, hogy az ember lássa, a jó és a rossz vetés is ugyanúgy benne van mindenkiben. A gonoszok ezért esélyt kapnak gonoszságuk, bűneik megismerésére és a megtérésre, a jók pedig arra, hogy tökéletesedjenek. Legyen tehát mindenki célja az, hogy isteni mértékkel legyen jó, és ne csupán kicsivel jobb az átlagnál. Bár a példázatban is szereplő ellenség azon munkálkodik, hogy az emberben inkább a gonoszság fejlődjön, az Isten közelségében élő, önzetlen élet mindennél magasabbra emelkedhet, csak hagynunk kell felnövekedni magunkban Isten szeretetét.

A délután folyamán táncokkal, dalokkal felléptek a nevetlenfalui és a batári óvoda gyermekei, a helyi középiskola és művészeti iskola tanulói, az egyházközség Szirmai Katalin által vezetett énekkara, Sztojka Vanessza, továbbá az Aranykalász Néptánccsoport és az Arany Alkony Népdalkör. A legnagyobb sikert kétségkívül az Aranykalász korábbi tagjainak fellépése aratta.

A műsort követően ismét Kunszabó Zoltán szólt a jelenlévőkhöz, ezúttal családról szóló tanítással, amelyben hangsúlyozta: amikor Isten férfit és nőt teremt, akkor valójában családot teremt. Az ember és a család egymástól elválaszthatatlan, mivel Isten közösségben képzel el mindnyájunkat, ezzel adja tovább az életet: a családdal, amely a szeretet közössége, s amelyből új életek fakadnak.

A műsor és az előadás mellett volt trambulin, arcfestés, körhinta, bográcsfőzőverseny és focibajnokság is. A tombolán pedig helyi vállalkozók és magánszemélyek felajánlásában több tucat értékes nyeremény, fődíjként bicikli, hűtő és mosógép is új gazdára talált.

A családi napot Csiszér László keresztény énekes fellépése zárta.

Fudella Attila, az egyházközség kurátora elmondta, hogy a családi napot hiánypótló szándékkal (is) szervezték meg, hiszen a településen már rég nem volt falunap, viszont az embereknek van igényük a közösségi életre, a közös ünneplésre, a családdal való kikapcsolódásra.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagjainak a részvételért, a helyieknek a színvonalas műsorért és a felajánlásokért, az egyházközség férfi hittancsoportjának a segítségért, és mindenkinek, akik idejüket és erejüket nem sajnálva munkálkodtak a családi nap létrejöttéért.

Espán Margaréta