A hűséges apród

„Egyedül hallgatom tenger mormolását,/ Tenger habja felett futó szél zúgását –/ Egyedül, egyedül/ A bujdosók közül/ Nagy Törökországban!.../ Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó/ Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó/ Tenger haragjában!” – írja Lévay József Mikes c., költeményében a Nagyságos Fejedelem hűséges apródjáról, a rodostói bujdosók életét megörökítő Mikes Kelemenről, barokk irodalmunk jeles képviselőjéről. Ki is volt ez az apród és irodalmár, akit a tündértájú Székelyföld fenséges hegyei közül a Márvány-tenger partjáig sodort a történelem vihara?

„Úgy megszerettem Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont”

A kuruc bujdosók többségével együtt a törökországi Rodostóban letelepedett Mikes Kelemen Törökországi leveleiben olvashatjuk ezt az ironikus mondatot, melyben az apród-író szívszorongató vágyakozással tekint vissza a székely Háromszék 1200-1600 méter magasba nyújtózkodó havasainak lábainál megbúvó szülőfalujára, Zágonra. Féltestvéréhez, Boér Józsefhez intézett 1760. március 25-i levelében megemlíti, hogy itt látta meg a napvilágot 1690 augusztusában, a születés napjáról azonban nem maradtak fenn adatok. Egyetlen, fennmaradt ábrázolásán, egy 1710 táján, Rákóczi udvarában készült portréján pedig – tévesen – „gróf Mikes Kelemen” felirat olvasható, noha apjához hasonlóan, ő is a Mikesek köznemesi ágából származott. Édesapja, Mikes Pál Thököly Imre, „a kuruc király” vitézeként részt vett ura 1690 nyarán végrehajtott dél-erdélyi betörésében és a labancok ellenében kivívott augusztusi zernyesti győztes csatában, mely után viszont a törökkel szövetséges Thököly – a császári túlerő miatt – kénytelen volt visszahúzódni az oszmán uralom alatt álló Havasalföldre. Az év decemberében parancsot adott Mikes Pál és Szohai hadnagyainak, hogy ismét törjenek be Erdélybe, konkrétan Háromszékre, ahol azonban a Habsburg-csapatok legyőzték őket, és a foglyul ejtett Mikest barbár kegyetlenséggel kivégezték. Így özvegyen maradt a négyhónapos Kelemen édesanyja, Torma Éva, aki évekig egyedül nevelte tovább egyetlen gyermeküket, míg csak 1696-1697 táján (a pontos adatok ismeretlenek) újból férjhez nem ment, a szintén székely köznemes Boér Ferenchez, aki a kis árvát is saját gyermekeként szerette, s Mikes később hálásan emlékezett vissza mostohaapjára.

Gyermekkora egy részét Zágonban töltötte, majd átkerült a közeli Zabola községbe, a Mikes család főúri rangra emelkedett ágához, ahol rokonai, Mikes Mihály és felesége, Fruzsina támogatásával felvételt nyert a jezsuiták kolozsvári iskolájába, az Academia Claudiopolitanába, s rokonainak abban is nagy szerepük volt, hogy később bekerült II. Rákóczi Ferenc belső udvartartásába, a Nemes Ifjak Társaságába. Időközben ugyanis – 1703-ban, már a Rákóczi-szabadságharc kitörése után – Thököly volt ezeres kapitányai, Henter Mihály és Nemes Tamás megszervezték a háromszéki székelyek felkelését, Erdélyországban is lángra lobbant a szabadságharc tüze, s 1704-ben, a gyulafehérvári országgyűlésen II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé választották. Az uralkodó pedig 1707-ben száz, javarészben köznemesi származású fiatalemberből megalapította a Nemes Ifjak Társaságát, melynek Mikes is a tagja lett.

Rákóczi udvartartásában

Hősünk előbb udvari apródként, „belső inasként”, 1709 újévétől palotaapródként, azután belső-, majd főkamarásként szolgálta a fejedelmet. A Nemes Ifjak Társaságában az előkelő fiatalok hazafias, vallásos, erkölcsös nevelését, valamint megannyi tudományos ismetettel való felvértezését kívánták elérni, s Rákóczi végső célja egy olyan szellemi-politikai-katonai elit létrehozása volt, mely alkalmas lesz a rendi feudális államot felváltó központosított állam hivatalainak, szervezeteinek a vezetésére. A jezsuita kollégium után Mikes itt egy jóval korszerűbb, polgári műveltséget adó oktatást kapott, a művészetek elsajátítása mellett komoly műszaki képzettséget igénylő hadászati, s a polgári fejlődéshez szükséges ipari és kereskedelmi ismereteket is szerzett. Rákóczi lényegében egy hazafias és a polgárosodó Nyugat-Európához felzárkózó vezető réteget akart kinevelni, melyet azonban ellehetetlenített a szabadságharc 1711-es elbukása. Mikes viszont itt vált széles látókörű, nemzetben és polgári haladásban gondolkodó, más nemzeteket is tisztelő, a nyelvek tanulása iránt elkötelezett, kora ismereteit elsajátító, művelt fiatalemberré. Aki ha nem is vált Rákóczi kritikátlan bálványozójává, apja helyett apjaként szerette meg az emberi gyarlóságai mellett is nemes érzésvilágú, európai gondolkodású, hazáját és nemzetét Isten után a legjobban szerető, nagyszerű embert. És ez a szeretete vezette ahhoz a döntéséhez, hogy a száműzetésbe is kövesse a fejedelmet.

Kárpátaljai, salánki néphagyomány, hogy Rákóczi utolsó, 1711. február 11-től 18-ig tartó, már csonka országgyűlésén – melyre Barkóczinénak a Helmec-hegyen álló egykori kastélyában került sor – Mikes a hegy lábánál fekvő, ma is meglévő, kristálytiszta vizű kútból hordta mindennap a friss vizet a fejedelem asztalára. S a kutat ezért Mikes-kútnak nevezte el a nép…

Lengyelországon át Törökországba

Amikor Mikes – a Nagyságos Fejedelem kíséretének tagjaként – február végén átkelt a Vereckei-hágón, még nem gondolta, hogy egész további életét emigrációban fogja eltölteni. Hisz’ II. Rákóczi Ferenc azért lépte át a magyar–lengyel határt, hogy külföldi támogatást szerezzen a szabadságharc folytatásához. Nem rajta múlt, hogy a kuruc hadak főparancsnokává kinevezett Károlyi Sándor – a fejedelem akarata ellenére – április 30-án Nagymajténynél letette a fegyvert.

Rákóczi és bujdosótársai előbb baráti lengyel főuraknál találtak átmeneti otthonra, miközben I. (Nagy) Péter ígért segítségnyújtásából – a cár törökelleni háborújának véget vető, az oroszok számára katasztrofális pruti vereség miatt – semmi sem lett. Így 1713-ban a Rákóczi-szabadságharcot bizonyos mértékben támogató Franciaországba hajóztak. Három év múlva viszont kitört a török–osztrák háború, és III. Ahmed szultán az Oszmán Birodalomba hívta a kuruc emigránsokat, ígérve, hogy támogatást nyújt számukra hadak szervezéséhez, és katonai segítséget biztosít Erdély felszabadításához. Az újabb szabadságharc kitörésében reménykedő bujdosók Törökországba is hajóztak, mely a háborút ugyan már 1718-ban elveszítette, ám otthont nyújtott Rákócziéknak, akik végül a Márvány-tenger európai partján, Rodostóban telepedtek le, s Mikes belevágott Törökországi leveleinek a megírásába, melyekben a máig nem tisztázott személyiségű „édes nénémhez” címzett, irodalmi stílusú levelek formájában örökítette meg törökföldi benyomásait és a bujdosók életét.

A híres Leveleskönyv

A levelek gyűjteményét Leveleskönyvnek is nevezik. Az első levelekben még ott vibrál a bujdosás újabb helyszínét még átmenetinek érző, fiatal író üde humora. A Gallipoli kikötőjében partra szálló Rákóczi elé küldött, hintónak titulált, de valójában csak egyszerű kocsinak minősíthető, tüzes paripáknak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, megvénhedett lovak által vont járműről és kocsisáról például már a második levelében olyan rézkarcpontosságú, egyúttal jóízű kacagásra késztető leírást olvashatunk, amilyet akár Arany János vagy Petőfi Sándor is papírra vethetett volna. A XIX. század 40-es éveiig nem írtak olyan pontos, érett, festői magyar prózaműveket, mint Mikes Kelemen.

Rodostói életükről szóló első írásai játékosak, színesek. Az író mintegy rácsodálkozik az idegen, török világra, s a városba való megérkezésük után olyan érzékletes leírást ad a településről, hogy szinte magunk előtt látjuk a XVIII. század eleji, tengerparti kisvárost. A szépen megművelt határt, a szőlőhegyeket – mint írja, annyi van belőlük, hogy másutt egy vármegyében is elegek lennének –, a gazdag piacot s a keleties házakat, melyek utcai homlokzatai ablaktalanok, nehogy a „rövid pórázon tartott” muzulmán török nők kinézegessenek az utcára – s ne nézegessék őket az utcáról. Kellemetlennek érzi viszont a szélsőséges időjárást, a hideg, esős telet, a pestisjárványoktól terhelt tavaszokat, a perzselő nyarat, megállapítva, hogy az ősz a legkellemesebb évszak…

Azután, a száműzetés véglegességének felismerésével, lassan megváltozik Mikes stílusa is. Rodostót előbb „édes-keserű” szálláshelynek írja, később viszont „régi és szomorú lakhelyünknek”, „megunt kedves városunknak” nevezi, amin nem is csodálkozhatunk. Rodostó számukra a végleges száműzetés, hontalanság jelképévé vált, s bár Rákóczi – míg élt –, erkölcsi tekintélyével biztosította a kis magyar közösség rendjét és összetartását, ám amint 1735. április 8-án elhagyta a földi világot, megindult a közösség bomlása. De már nagyon előreszaladtunk… A Nagyságos Fejedelem pontos napirend szerint töltötte napjait, s ezt a napirendet vezette be a vele élő bujdosók számára is, melyet színesen mutat be hűséges apródja, s e levelekből ismerjük meg Rákóczi és a száműzöttek mindennapjait. Egészséges humorral jegyzi meg, hogy egy klastromban nincs nagyobb rendtartás, mint a fejedelem házánál, ahol pontos időrend szerint zajlik az élet, melyet kezdetben egy-egy városkörnyéki vadászás színesített, pestis idején pedig elhagyva a város területét, sátortáborba húzódtak, míg csak el nem múlt a vész. Ugyancsak Mikes tudósít a fiatalabbik fejedelemfi, Rákóczi György 1727-es látogatásáról is, szomorúan állapítva meg, hogy a Bécsben, német környezetben felnőtt fiatalember nem tud magyarul, s nem is kapott igazi jó nevelést… És Mikes reménytelen szerelme is átsugárzik finoman a leveleken, melyet a francia diplomata, Bonnac márki szép és intelligens felesége iránt érzett, ám amely – érthető okokból – sohasem teljesülhetett be. Több realitás volt Bercsényi Miklós bizalmas belső embere, Kőszeghy Pál lánya, Zsuzsanna iránt érzett vonzalmában, s annak rendje és módja szerint udvarolt is az ő Zsuzsijának, aki jó ideig fogadta is a közeledését. Ám miután Bercsényiné elhunyt, a száműzetésében is főúrnak maradt özvegyember elszerette előle a lányt, aki – anyagi számításból – végül Bercsényi Miklósnak mondta ki a boldogító igent…

Mikes leveleiből értesülhetünk Rákóczi haláláról is, majd a tehetetlenségbe és összezártságba beleunt bujdosók egymással való civódásairól is. Majd a száműzöttek lassan, sorban elhagyták az árnyékvilágot, s az utolsó bujdosóként, 1761. október 2-án Mikes Kelemen is örökre lehunyta szemét. Ám Leveleskönyve máig megőrizte a rodostói száműzöttek életét, felvillantva a korabeli török valóságot is. (Források: Veress Dániel Így élt Mikes Kelemen, Wikipédia)

Lajos Mihály