Tiltakozás és útjavítás Badalóban, illetve Macsolán

2014. augusztus 7., 07:00 , 708. szám

A napokban Badalóban is tiltakozó akció keretében fejezték ki véleményüket a kényszerbesorozások ellen a helyi lányok, asszonyok.

A mintegy háromórás demonstráció keretében a közel 200 fős tömeg lezárta a Tiszacsomáról Badalóba vezető útszakaszt. Mivel a forgalom itt nem olyan intenzív, nagy torlódások nem alakultak ki, ráadásul a megmozdulásban részt vevők nem akarták teljesen ellehetetleníteni a közlekedést, így 20 percenként átengedték a felgyülemlett járműveket.

A demonstrálók a kényszerbesorozás és a háború ellen tiltakozó plakátokon a béke és a nyugalom helyreállítását követelték.

Az elmúlt hetekben azonban egyéb oknál fogva is volt forgalomkorlátozás Badalóban és Macsolán.

Mivel a két község közútjainak állapota tarthatatlan és már-már a járhatatlan kategóriába volt sorolható, ráadásul belátható időn belül állami forrásból még csak esély sem nyílhat a felújításra, a két település közössége úgy döntött, hogy önerőből fog hozzá a javításhoz. A kényszerbesorozással ellentétben itt valóban önkéntesek által végzett munkálatok során betonnal töltik ki a megszámlálhatatlan kátyú által elcsúfított útburkolatot.

Szalai Imre badalói és Balogh János macsolai polgármesterek lapunknak elmondták, első ütemben a leginkább problémás útszakaszok helyreállítását végzik el, de lehetőség szerint az egész falu útburkolatát szeretnék megjavítani.

Az útjavítás költségeihez a badalói Főnix farmergazdaság, magánszemélyek, vállalkozók is hozzájárulnak, de mint a falvak vezetői elmondták, nagyobb aktivitást várnak a gépkocsi-tulajdonosoktól, és várnak mindennemű kétkezi, valamint anyagi adományt.

(tamási)