Először volt Dobó-nap Császlócon

2014. augusztus 21., 07:10 , 710. szám

Az egykori Dobó-birtokon, az Ungvár melletti Császlócon rendezett hagyományteremtési céllal Dobó-napot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Császlóci Községi Tanács, hogy ezzel is emléket állítson Ung-vidék nagy szülöttének, az egri hősnek, a XVI. században élt Dobó Istvánnak. A Császlóci Kultúrház melletti téren megrendezett szabadtéri rendezvény az ungvári járási hagyományőrzők, népzenei és népművészeti csoportok igazi seregszemléje volt, ahol az Eger vára alatti török tábort idézve sok-sok sátorban mutatták be mesterségüket és termékeiket ismert kárpátaljai kézművesek, borászok, és ismertették tevékenységüket vidékünk civil szervezetei.

A rendezvény indításaként Rigó István, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének elnöke olvasta fel Dobó István vitézekhez intézett beszédét az Egri csillagokból.

Kudlotyák Krisztina, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet igazgatója kiemelte: „Ez egy olyan rendezvény, amelyet közösen, civil összefogással hoztunk létre, és amelynek az a célja, hogy erősítse a közösségünket. Ennek a kis közösségnek a jövője a múltjában van, a múltja pedig a kultúrájában és a történelmében. Erre alapozzuk ezt a rendezvényünket is, amelyet a Dobó család egykori birtokán szerveztünk itt, Császlócon.”

Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke örömének adott hangot, hogy egy újabb kulturális rendezvénnyel bővült az Ungvári járás eddig is színes palettája. Elmondta továbbá, hogy a rendezvény megszervezésével az volt az elsődleges céljuk, hogy egy olyan történelmi személyiség kultuszát emeljék, mint Dobó István, aki az egri vár védelmezőjeként vonult be a történelembe.

Roják Mária, Császlóc polgármestere, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy a Dobó-napnak Császlóc adhatott otthont. Bejelentette, hogy a Dobó-nap jótékonysági rendezvény is egyben, és mindenkit felszólított, hogy lehetőségeihez mérten mindenki segítse a kelet-ukrajnai harcokban részt vevők családjait. Ebből a célból urnát helyeztek el a színpad mellett a pénzadományok számára.

Bartók Erika nagydobronyi népdalénekes egy moldovai népdalcsokrot adott elő, majd Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke ünnepi beszédében elmondta: „Ápolnunk kell Dobó István emlékét szülőföldjén, hisz a közeli Dobóruszkán született és Szerednyén halálozott el. Nagyon érdekes, kalandos sorsa volt ennek a nagy reneszánsz személyiségnek, hiszen a mohácsi csatában harcolva, később Ferdinánd pártján, az egri vár parancsnokaként, Szamosújvár várát védve a töröktől, később a császár által börtönbe zárva hatalmas pályát futott be, és hetven évet élt. Érdekes, hogy 2008-ban találták meg a szarkofágját a dobóruszkai templomban, s megtalálták a csontjait is. 180 cm magas volt, abban a korban ez óriás termetnek számított. Az ő története is rámutat arra, hogy nekünk, ung-vidéki magyaroknak régre visszanyúló múltunk van. Ebből a múltból kell nekünk erőt meríteni a jövőhöz. Hisz a feladata most sem más az itt élő magyarságnak, mint amilyen feladata Dobó Istvánnak és a kétezer várvédőnek volt Eger várában. Nemzetünk védelme. Nekünk is védenünk kell nemzetünket, nyelvünket, kultúránkat, ebben a rendkívül nehéz helyzetben, ami a világnak e fertályán most kialakult.”

Köszöntötte a megjelenteket Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke is, emlékeztetve a hallgatóságot, hogy januárban a Dobó fivérek emlékére emléktáblát helyeztek el a Szerednyei Községi Tanács épületének falán, ott vetették fel a magyar konzulátus és a KMKSZ vezetői, hogy vidékünk olyan nagy szülötte, mint Dobó István megérdemelne egy róla elnevezett egész napos rendezvényt, ami a szervezőknek köszönhetően meg is valósult. Ugyancsak köszöntötte a színpadról a közönséget Ivan Pivkacs, Császlóc testvérközségének, a Vereckei-hágó melletti Verbjázsnak a polgármestere is, amely község két sátorral képviseltette magát a rendezvényen, bemutatva a vidékükre jellemző népművészeti és gasztronómiai hagyományokat.

A megnyitót követően sorban egymás után léptek fel az Ungvári járás hagyományőrzői, népzenei és népművészeti csoportjai. Elsőként a 2013 tavaszán alakult, Váradi Enikő és Jakab István vezette Csipkés Együttes, a ráti Szent Mihály Gyermekotthon Ivaskovics József vezette zenedéje, a téglási kultúrház műkedvelő csoportjai, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon kórusa, az ugyancsak nagydobronyi Lendület tánccsoport, a csapi és a palágykomoróci nyugdíjasklubok kórusai, a csángó magyar népzenét játszó szalókai Tiszaháti Népzenei Együttes, a Gyöngykaláris gyermekkórus, az Ungvári Csüllő Néptáncegyüttes, a helyi Kadarka táncegyüttes, az Ajaki Hagyományőrző Egyesület és a Holosz Kárpát. Bakos Éva, Bartók Erika és Gerber Andzselika énekelt, Mackó Miklós gitárművész is bemutatta tehetségét, majd végül a Császlóci Csicsergő Csajok zárták a kulturális programot. Közben a teret körülvevő sátrakban ki lehetett próbálni különféle kézműves-mesterségeket olyan ismert emberek segítségével, mint Hidi Endre keramikusművész vagy a lószerszámok mestereként ismert Petrusinec Vladimir bőrdíszműves, szíjgyártó. Kóstolhatott bárki finom borokat, kisüsti pálinkákat, finom áfonyalekvárt és sok más finomságot. A gyerekeket ugrálóvár, körhinta és óriáscsúszda is szórakoztatta. A szervezők remélik, hogy jövőre még több érdeklődő látogat el a Dobó-napra.

Badó Zsolt