Weöres Sándor: A két nem

A nő: tetőtől talpig élet.

A férfi: nagyképű kísértet.

A nőé: mind, mely élő és halott,

úgy, amint két-kézzel megfoghatod;

a férfié: minderről egy csomó

kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.

A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –

a világot dolgokká széthabarja

s míg zúg körötte az egy-örök áram,

címkék közt jár, mint egy patikában.

Hiába száll be földet és eget,

mindég a semmiségen át üget,

mert hol egység van, részeket teremt,

és névvel illeti a végtelent.

Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,

alkot s rombol, de igazán nem él

s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –

ha nők szeméből rá élet sugárzik.

A nő: mindennel pajtás, eleven,

csak az aprózó észnek idegen.

A tétlen vizsgálótól összefagy;

mozogj és mozgasd s már királya vagy:

ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,

oly férfit vár, kitől mozgásba jő.

Alakja, bőre hívást énekel,

minden hajlása életet lehel,

mint menny a záport, bőven osztogatva;

de hogyha bárki kétkedőn fogadja,

tovább libeg s a legény vérig sértve

letottyan címkéinek bűvkörébe.

Valóság, eszme, álom és mese

úgy fér hozzá, ha az ő köntöse;

mindent, mit párja bölcsességbe ránt,

ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.

A világot, mely észnek idegenség,

bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;

és végső, királynői díszruhája

a meztelenség.

Weöres Sándornak a két nemről szóló nagyszerű költeménye zavarba ejtően gazdag, eredeti, bölcs és kifejező gondolati forma. A szerkesztettsége találóan pontos, egyszerre szolgálja a műélvezetet és az áttekinthetőséget. Komoly, de szórakoztató vers, minden ízében költészet, mély ember- és életismeretről tudósít. Ráadásul egy olyan témában valósul meg mindez, melyet soha nem lehet megunni. E költemény számára nyilván az a hétköznapi, közszájon forgó gondolat jelenthette a kiindulópontot, hogy a nőnek a férfi, a férfinak pedig a nő jelent mindig édes központi problémát, mert akinek nincsen ilyen problémája, annak savanyú az élete: rendelkezhet bármilyen vagyonnal, hullhat a fejére dicsőség és fény, állhat a ranglétra legmagasabbik fokán. Ám e Weöres-vers ennél jóval magasabbra emelkedve tesz igazán felemelő és lényegmegvilágító megállapításokat a női és a férfi nem különös sajátságairól. Költői szépség és filozófiai magasság együttállása e költemény. Akiből pedig mindig is hiányzott, vagy már kihunyt az érdeklődés a másik nem iránt, elvezetheti a belátáshoz, hogy mégis a másik nemmel együtt lehetünk csak igazán okosak és szépek…

Penckófer János