Kik indulnak az egyéni körzetekben Kárpátalján?

2014. szeptember 25., 07:00 , 715. szám

Az egyéni indulók regisztrálása az október 26-ra kiírt, előre hozott parlamenti választásokra szeptember 25-én, vagyis lapunk megjelenésével egy időben ér véget, néhány következtetést azonban már most, az indulók még nem teljes listájának alapján is levonhatunk.

Az első kikívánkozó megállapítás, hogy az országban uralkodó válság, és a háborús helyzet nem mutatkozik meg számottevően a választásokon egyéni körzetben induló jelöltek számán, bár természetesen egyelőre nincsenek annyian a Kijevbe vágyók, mint két évvel ezelőtt. A rekorder ebben a tekintetben egyértelműen a 68. számú, Ungvár központú választókörzet, ahol a szerda délelőtti adatok szerint 11 jelölt száll harcba az egyetlen képviselői mandátumért. Korábban a szakértők is azt prognosztizálták, hogy a megyeszékhelyen várható a legelkeseredettebb politikai küzdelem, amit elsősorban azzal magyaráznak, hogy a megyében továbbra sincs olyan jelentős politikai erő, amely képes lenne egyedül uralni a százezres nagyvárost.

Az indulók listáját tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy a jelöltek egy jelentős hányada visszatérő szereplője az ukrán választási cirkusznak, némelyikük több kudarc után is reménykedve vág neki újra a kampánynak. A 68-as körzet jelöltmezőnyének nagy „öregjeként” tarthatjuk számon Szerhij Ratusnyakot, a város egykori polgármesterét, aki az aktuális politikai csillagzattól függetlenül, önjelöltként próbálkozik a mandátumszerzéssel, vagy Szerhij Szlobogyanyukot, aki évekig állandó ellenfele volt Ratusnyaknak az ungvári polgármesteri székért folytatott csatározásokban, s most a Szpravedliviszty, azaz Igazságosság Párt színeiben a parlamenti mandátumért is megmérkőzhetnek.

Rajtuk kívül ismét indul a választásokon Vaszil Kovacs, az ungvári körzet mandátumának jelenlegi birtokosa. A megyei energetikai vállalat korábbi vezetője, aki Viktor Janukovics rezsimje idején lett a hatalompárt, a Régiók Pártja (PR) parlamenti frakciójának tagja, a Majdan hatására kilépett a képviselőcsoportból, s most független jelöltként méretteti meg magát. Érdekesség, hogy további három Kovács nevezetű képviselőjelölt is indul még a körzetben, akiket megfigyelők úgynevezett „technikai” jelölteknek tartanak, akiknek csupán annyi a szerepük, hogy megtévesszék a gyanútlan szavazókat, s voksokat „raboljanak” névrokonuktól.

Nemcsak az ungvári körzetre jellemző tendencia, hogy az indulók többsége önjelöltként, azaz nem valamely párt színeiben jegyeztette be magát. Különösen a jelenlegi hatalompártok hivatalos jelöltjeinek hiánya feltűnő egyelőre.

A 69. számú, Munkács központú egyéni választókörzetnek mégsem ez a meghatározó jellegzetessége, hanem a meglehetősen kevés jelölt. A körzetben a szerdai állapotok szerint mindössze hárman szállnak versenybe a képviselői mandátumért. A jelenség, azaz a lanyha indulási kedv magyarázata nagy valószínűséggel abban keresendő, hogy hagyományosan itt indul – és nyer – Viktor Baloga, a megye volt kormányzója, Viktor Juscsenko exelnök adminisztrációjának egykori vezetője, az Egységes Centrum (JeC) párt vezére. A politikus kárpátaljai befolyását ismerve érthető, ha csak kevesen éreznek késztetést arra, hogy megmérkőzzenek vele. Ezúttal csak két ilyen mindenre elszánt személy találtatott: Vjacseszlav Roman, Szerhij Tihipko Erős Ukrajna pártjának képviseletében, illetve a kárpátaljai politikai életben már nem ismeretlen Ihor Krilj, aki korábban kétszer jutott be a parlamentbe a Mi Ukrajnánk és annak utódpártja listájáról, s most függetlenként próbál szerencsét. Akárcsak előző alkalommal, a 2012-es parlamenti választásokon, Viktor Baloga most is független jelöltként száll harcba a képviselői mandátumért, ezúttal azonban élvezi Petro Porosenko Blokkjának (BPP) támogatását.

A 70. számú, Szolyva központú választókörzetben szerdán reggelig öt jelöltet jegyeztek be. Pártszínekben közülük egyedül Vaszil Csurej indul, aki ugyancsak Szerhij Tihipko Erős Ukrajnáját képviseli. A „függetlenek” sem teljesen politikai múlt nélkül valók azonban, Mihajlo Lanyo például az előző hatalom, a PR színeiben szállt harcba a 2012-es parlamenti választások alkalmával, bár korábban Viktor Baloga szövetségeseként tartották számon.

A 71. számú, Huszt központú választókörzetben cikkünk megírásának pillanatában négyen jelezték indulási szándékukat, akik közül kétségtelenül Pavlo Baloga, Viktor Baloga öccse a legismertebb és egyben a legesélyesebb. A körzet az előző választások alkalmával arról híresült el, hogy rendkívül elkeseredett választási harc bontakozott ki Pavlo Baloga és a hatalompárt jelöltje, Sztepan Derkacs között, majd miután az előbbinek sikerült igen kis különbséggel győznie, kezdetben a körzeti választási bizottság, majd egy kijevi bíróság közreműködésével igyekeztek megfosztani képviselői mandátumától a nyertest. A huszti körzet másik sajátossága, hogy az előző választások alkalmával az ukrán nemzeti ellenzék itt érte el a legjobb eredményt Kárpátalján a pártlistára leadott szavazatok tekintetében. A mostani szavazás megmutathatja, hogy mennyiben volt ez a nemzetiek érdeme, s mennyire – ahogyan azt sokan állították – az akkor őket támogató Balogáké. A huszti körzetben egyébként a pártok közül szintén egyedül Tihipko Erős Ukrajnája jegyeztetett be saját jelöltet egyelőre.

A 72. számú, Técső központú választókörzetben a szerdai állapotok szerint négyen szándékoznak indulni a választásokon. A legesélyesebbnek ezúttal is az a Vaszil Petyovka számít, aki az előző választást is megnyerte ugyanitt, s aki Viktor Baloga rokona és közeli bizalmasa. Tekintve, hogy győzelmét még a mindenre elszánt hatalompárt sem tudta megakadályozni legutóbb, kétséges, hogy mostani, ismeretlen és politikailag súlytalan ellenfelei komoly erőpróba elé állíthatnák.

Körképünk végére maradt a 73. számú, Nagyszőlős központú választókörzet, amelyben a legmagasabb a kárpátaljai magyarság aránya, úgy 30 százalék körüli. Politikai viszonyaink ismeretében ez – sajnos – automatikusan kizárja, hogy a régiónak magyar képviselője legyen.

A CVK hivatalos honlapja szerint a körzetben eddig mindössze két indulót jegyeztek be: Ivan Balogát, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökét, Viktor Baloga másik testvérét, illetve az ugyancsak független jelöltként induló Jevhenyij Jarinát, a Lemberg megyei születésű nagyszőlősi vállalatvezetőt. Szakértők és egyszerű választópolgárok ugyanakkor egyaránt kizártnak tartják, hogy a körzetben csupán ketten álljanak rajthoz a választásokon.

Annyi bizonyos, hogy a legnagyobb politikai átrendeződés Kárpátalján éppen ebben a körzetben ment végbe az utóbbi időben. Sokan például még ma is vonakodnak elhinni, hogy Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) volt elnöke, a körzet eddigi hatalompárti képviselője a PR listájáról, aki 2002 óta minden megmérettetésen érintett volt így vagy úgy, ezúttal nem indul a választásokon, s maga az egyelőre elnök nélküli UMDSZ sem állít saját jelöltet.

Miután Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke megkapta a bejutónak számító 62. helyet a BPP választási listáján, a Szövetség úgy határozott, hogy ezúttal nem állít egyéni jelöltet a 73. számú választókörzetben, a legutóbb győztes Régiók Pártja pedig el sem indult a választásokon. Így jelen helyzet szerint Ivan Baloga a legesélyesebb a végső győzelemre, aki függetlenként indul ugyan, de testvéreihez és Vaszil Petyovkához hasonlóan bírja a jelenlegi államfő pártszövetségének, a BPP-nek a támogatását.

Az erőviszonyokon az sem változtathat számottevően, ha a jelölési határidő lejárta előtt közvetlenül mégiscsak elindítja a maga jelöltjét az UMDSZ vagy valamelyik ukrán nemzeti párt. Annyi ugyanis már most bizonyos – és legyen ez mind a hat kárpátaljai választókörzetre érvényes utolsó megállapításunk –, hogy régiónkban a Janukovics-rezsimhez köthető politikai erőknek nincs esélyük a választásokon, amiként azoknak a formációknak sem, amelyek nem veszik figyelembe Kárpátalja történelmi és etnikai sajátosságait.

zzz