Kárpátaljára látogatott Orbán Viktor

2014. szeptember 26., 17:55 , 716. szám

A magyar kormányfő részt vett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola mai tanévnyitó ünnepségén. Orbán Viktort beregszászi útjára elkísérte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A miniszterelnököt és kíséretét az asztélyi határátkelőhelyen fogadta Vaszil Hubal, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció elnöke, Ivan Baloga, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke.

A Kárpátalja vezetőivel folytatott rövid eszmecsere után, amelyen jelen volt Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete is, a magyar küldöttség folytatta útját Beregszászba, ahol a Rákóczi-főiskolán a magas rangú vendéget és kíséretét fogadta dr. Orosz Ildikó, a felsőoktatási intézmény elnöke és Szikura József rektor.

Orbán Viktor a beregszászi főiskolán megbeszélést folytatott a KMKSZ vezetőivel. A kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet részéről a találkozón részt vett Brenzovics László elnök, Gulácsy Géza és Barta József alelnökök, valamint Balogh Lívia, Sin József, Sari József elnökségi tagok és Milován Sándor, a szövetség tiszteletbeli elnöke. Az anyaországi vendégek közül ott volt a Rákóczi teremben folyó tanácskozáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Nagy János és Szilágyi Péter kabinetfőnökök, valamint Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.

A kormányfő ezután részt vett a Rákóczi-főiskola tanévnyitó ünnepségén, melyre a felsőoktatási intézmény tanárain és diákjain kívül meghívást kaptak a kárpátaljai magyar közösség vezetői is, s amelynek helyszíne hagyományosan a beregszászi református templom volt.

Ünnepi beszédében Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke jelezte: mérföldkő volt az oktatási intézmény életében az a mintegy másfél évvel ezelőtti nap, amikor Orbán Viktor miniszterelnök Beregszászban aláírta a partnerségi megállapodást a főiskola és a magyar kormány között, megerősítve ezzel, hogy a helyi magyarság számíthat és támaszkodhat az anyaországra. Az azóta eltelt nem egészen másfél év alatt az intézmény annyit fejlődött, mint fennállásának korábbi másfél évtizede során soha – hangsúlyozta a szónok. A fejlesztési elképzelések megvalósulása nemcsak a főiskola munkatársainak és diákjainak, hanem az egész kárpátaljai magyar közösségnek erőt kölcsönöz – adott hangot meggyőződésének a szónok.

Orosz Ildikó elmondta, legutóbb új szárnnyal bővült az intézmény, a hallgatók már birtokukba is vették azt a mintegy 2000 négyzetméter alapterületű épületrészt, ahol a Felsőfokú Szakképzési Intézet működhet mostantól, új perspektívát kínálva a kárpátaljai fiataloknak. Bővült a főiskola felsőoktatási képzési kínálata is – tette hozzá.

A Rákóczi-főiskola elnöke jelezte, a magyar állam támogatása nélkül nemhogy fejlődni, működni sem lett volna képes az intézmény az elmúlt években, hiszen az ukrán államtól nem részesül támogatásban, csupán az ellenőrző szervek részesítették kiemelt figyelemben. Mint elhangzott, a fejlesztések időszakában, nem egészen másfél év alatt nyolc ellenőrzésen esett át a főiskola a különféle ukrán hatóságok részéről.

Orosz Ildikó végezetül megnyitva az új tanévet munkatársai és a diákok nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetőséget teremtettek a számukra munkájuk folytatásához, tehetségük kibontakoztatásához.

Köszöntőjében Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke emlékeztetett, hogy történelmi időket élünk, hiszen 2014 az évfordulók éve: 100 éve tört ki az első világháború, 75 éve vette kezdetét a második világháború, 70 éve hurcolták el sztálini lágerekbe a kárpátaljai magyar férfiakat. Ugyanakkor egyben vészterhes idők is a mostaniak, magyar áldozatai is vannak a napjainkban dúló háborúnak – tette hozzá. Miután a megjelentek a szónok javaslatára egyperces csenddel adóztak a háborúban elhunytak emlékének, Brenzovics László hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarságnak a megmaradásába vetett hitét, a reményt táplálja, hogy a tanévnyitó ünnepségre oly nagy számban érkeztek vendégek, s a magyar miniszterelnök is megtisztelte jelenlétével az eseményt.

„Aki a jövőre gondol, az iskolákat épít. Örülök, hogy ebben a rendkívül nehéz időszakban abból az alkalomból jöttünk össze ilyen számosan, hogy egy új képzési formát hozzunk létre. Ez előremutató, azt jelzi, hogy a kárpátaljai magyarság bízik jövőjében, s az anyaország is bízik abban, hogy a kárpátaljai magyarságnak van jövője szülőföldjén” – fogalmazott. A szónok végezetül köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak és a magyar kormánynak, amiért támogatást nyújtottak a jövőbemutató kárpátaljai projektek megvalósításához, melyek hozzájárulhatnak az itteni magyarság lehetőségeinek bővüléséhez.

Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében rámutatott: a beregszászi főiskolának a tanévnyitón megjelent hallgatói bizonyítják, hogy az intézménynek nemcsak múltja és jelene, hanem reményteli jövője is van. „Köszönettel tartozunk önöknek azért is, mert a Jóisten fényének tükrében tisztítják a szellem lámpásait, és e lámpásokkal megvilágítják a magyarság, a magyar nyelv és a magyar tudomány ügyét” – fogalmazott.

Nehéz időket élünk, súlyos kihívások érték Ukrajna polgárainak biztonságát is – emelte ki a szónok, majd hozzátette: „Szeretném világossá tenni: a magyar kormány számára az önök biztonsága a legfontosabb”.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy 2013 tavaszán együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a beregszászi főiskola, melynek köszönhetően befejeződhetett az oktatási intézmény felújítása. „Erre a megállapodásra a pecsétet az anyaországi és a kárpátaljai magyarok együtt tették idén áprilisban. Mi, magyarok a választási eredménnyel kimondtuk, hogy az önbecsülés és az összetartozás útját választjuk a kishitűség és a szétszakítottság helyett. Május óta pedig Beregszászig már nem csak Budapestről, hanem Brüsszelből is el lehet látni, a kárpátaljai magyaroknak már van saját képviselőjük Európában” – fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő jelezte, hogy a magyar nemzetstratégián belül a legtöbb pénzt az anyanyelvű oktatásra fordítják, a magyar adófizetők pénzéből egyetemeket, főiskolákat tartanak fenn szerte a Kárpát-medencében, az iskolarendszer minden szintjén elősegítik az anyanyelvű oktatást és nevelést. Örömének adott hangot, amiért 2010 után sikerült úgy megerősíteni a magyar gazdaságot, hogy jelentős összegekkel járulhattak hozzá a Rákóczi-főiskola rendbetételéhez és fejlesztéséhez. „Idén tavasszal további összegeket irányoztunk elő a kárpátaljai magyar intézmények korszerűsítésére, a történelmi egyházak intézményfejlesztésére is. Jó látni, hogy önök felelősen sáfárkodnak a tálentummal” – tette hozzá.

A hallgatókhoz fordulva kiemelte: a Jóistentől kapott kötelességük, hogy vállalva a békesség megteremtésének szolgálatát, a tisztelet kultúráját válasszák a cinizmus helyett, és a megmaradást az asszimiláció helyett. „Azzal, hogy önök a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát választották, meghatározó döntést hoztak a saját életükre nézve, és létfontosságút a nemzet egésze szempontjából. […] Azzal, hogy önök ezt a főiskolát választották, igent mondtak a szülőföldjükre, igent mondtak a kárpátaljai magyarság értékeinek megőrzésére, és igent mondtak tudásuk továbbadására is. Tisztelet illeti önöket ezért a döntésükért” – mondta a szónok.

Önöknek ma elsősorban erős anyaországra van szükségük, fordult a megjelentekhez a magyar kormányfő, hangsúlyozva, hogy Magyarország hosszú évtizedek óta nem volt olyan erős, mint most. Széchenyi szavait idézve jelezte: új korszak kopogtat Magyarország ajtaján, amikor magyarnak lenni nemcsak felemelő érzés, de kifizetődő dolog is lett. „Kérem önöket, éljenek a lehetőséggel” – zárta szavait Orbán Viktor.

A tanévnyitón átadták a beregszászi főiskola által alapított Rákóczi-díjakat, amelyeket ezentúl évente ítélnek oda egy-egy kárpátaljai, illetve anyaországi vagy külföldi személynek az önálló kárpátaljai magyar felsőoktatás megteremtéséhez és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola megmaradásához való hozzájárulásért. A díjat elsőként Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány elnöke vehette át.

Az ünnepséget követően a magyar miniszterelnök megtekintette a felújított Rákóczi-főiskolát, illetve az újonnan létrehozott Felsőfokú Szakképzési Intézetet, majd találkozott a főiskola vezetőivel és tanáraival.

A magyar kormányfő kárpátaljai látogatása munkaebéddel ért véget a délutáni órákban, amelyre meghívást kaptak a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselői, a helyi történelmi egyházak, Beregszász és a Beregszászi járás vezetői, az ukrajnai magyar külképviselet és a konzuli kirendeltségek képviselői.

hk