Az élet a legnagyobb érték!

2014. október 16., 06:30 , 718. szám

A Lelki Egészség Világnapját követően, október 11-én a Kezünkben a Jövő Alapítvány beregszászi irodájában arról tájékoztatták a kárpátaljai média jelenlévő képviselőit, hogy Kárpátalján is létrejött az ún. lelki elsősegély telefonszolgálat, amelynek célja a krízishelyzetben lévők segítése a nehéz pillanatokban.

A sajtótájékoztatón Török Dénes, a Kezünkben a Jövő Alapítvány (KJA) elnökségi tagja, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kurátora ismertette a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgáltatók Szövetsége (LESZ), a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány, a Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány és a KJA összefogásából létrejött és megvalósult életvédő, öngyilkosság-megelőző szolgálatot.

Fehér Ferenc a Karitász képviseletében elmondta: a néhány hónappal ezelőtt elindított projekt immár technikailag is készen áll a működésre, s a legfontosabb most az, hogy erről minél több ember tudomást is szerezzen, hogy a krízisben lévők tudják: bármikor segítséget kaphatnak. Hangsúlyozta, hogy nemcsak testünknek, hanem lelkünknek is szüksége lehet elsősegélyre, s a nehézségeken való túljutást követően Isten és az egyházak segíthetnek biztosítani a hosszú távú lelki egészséget az emberek számára. Nagy szükség van minderre, hiszen Ukrajna az „előkelő” 13. helyen áll világviszonylatban az öngyilkosságok számát tekintve.

Buza Domonkos, a LESZ szakmai alelnöke, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón ismertette, a kezdeményezés Magyarországon már 1973 óta él. Maga a lelki elsősegély telefonszolgálatok létrejötte pedig egy anglikán lelkésznek köszönhető, aki, miután megtudta, hogy naponta 3 ember lesz öngyilkos Londonban, a Times-ban hirdetést adott fel, megadva saját telefonszámát és parókiája címét, hogy mielőtt bárki kezet emelne önmagára, keresse fel. A LESZ vonalait legfőképp a „végletek”, fiatalok és idősebbek hívják. A segítők havonta átlag 100 ezer percnyi beszélgetést folytatnak a betelefonálókkal.

Kiemelendő: a Karitász kérésére a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány segített létrehozni a telefonos szolgálathoz szükséges technikai körülményeket. A technika önmagában viszont még nem elég, hiszen alkalmas emberek is kellenek a vonal másik végére. A sajtótájékoztatót követően kárpátaljai, mentálhigiénés képzésben részesült és/vagy a kezdeményezés iránt érdeklődő személyekkel találkozott Buza Domonkos Beregszászban. A helyi önkéntesek képzését a Kezünkben a Jövő Alapítvány végzi majd a LESZ segítségével, hogy az 500 magyarországi LESZ-önkéntesen túl helybeli ügyelők is segíthessék a betelefonálókat. A cél egy 25-30 főből álló csapat toborzása, amelynek tagjai részt vennének a különböző bontásokban nagyjából 1 évig tartó képzésben. Ennek legfontosabb mozzanatai a kiválasztás–kiképzés–karbantartás, hiszen olyan személyekre van szükség, akik emberi, s nem szakmai választ tudnak adni a betelefonálók kérdéseire, hiszen segíteni kell őket átlendíteni a nehéz időszakon úgy, hogy ugyanolyan egészséges emberré váljanak utána, mint amilyenek annak előtte voltak. Mindezt nemi, faji, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Hétköznapi emberekre van szükség, a legnagyobb, mégis leggyorsabban elvesző tényezőre: az emberi erőforrásokra. Mindez éppen ezért önkéntes alapon, mozgalomként működik a legnagyobb érték, az élet megőrzése érdekében. A képzésre a 095-931-80-73-as telefonszámon Török Orsolyánál már lehet jelentkezni.

Espán Margaréta

Bajban, kétségben hívjon minket!

Éjjel-nappal várjuk hívását!

Bizalmasan beszélhet!

+380-95-6008005, +380-98-9998005