Segítség a keleti-fronton harcolók családjainak

2014. november 6., 06:30 , 721. szám
Nagyszőlősön kiosztották a támogatást

Október 30-án a KMKSZ nagyszőlősi székházában tizenöt olyan család vehetett át anyagi támogatást, akiknek a hozzátartozójuk dokumentumokkal igazolhatóan részt vesz az antiterrorista hadműveletekben (ATO), Kelet-Ukrajnában. Az említett támogatást a Szövetségtől már 44 család igényelte.

Nagyszőlősön a családok képviselői Barta Józseftől, a KMKSZ alelnökétől, a Nagyszőlősi Középszintű szervezet elnökétől vehették át a támogatást. Az akció kapcsán a jelenlévőknek Barta József elmondta: „A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Elnökségének kezdeményezésére a Szövetség választmánya úgy döntött, hogy gyűjtést szervez azon családok támogatására, akiknek hozzátartozójuk Kelet-Ukrajnában, harci övezetben szolgál vagy szolgált. A gyűjtés több helyen beindult azokon a településeken, ahol a KMKSZ-nek alapszervezete van. A gyűjtést szervezett településeken azokat a családokat akarjuk segíteni, ahol az apa, férj, fiúgyerek nemzetiségtől függetlenül a haza érdekében, életét kockáztatva végezte, végzi a szolgálatot katonaként vagy belügyi és határőralakulat tagjaként.

Szeretném megköszönni azoknak az embereknek a támogatását, akik a hirdetésünket meghallották és megnyitották a szívüket, valamint a pénztárcájukat, és adományoztak. Ugocsában összesen hét olyan település van, ahol ilyen gyűjtés eredményesen folyt. Kimagaslóan szép eredményt értek el a gyűjtés terén Tekeházán, nagyon aktívan részt vettek a gyűjtésben Királyházán, Gödényházán és Karácsfalván. Szintén részt vett a gyűjtésben Nevetlenfalu, Csoma és Csepe. Megköszönöm az adakozóknak és azoknak a KMKSZ-alapszervezeti elnököknek és aktivistáknak, akik ezt a gyűjtési akciót lebonyolították. Végezetül azt kívánom a családtagoknak, akik itt most megjelentek, hogy a családtagjuk épen, egészségesen hazatérjen, ha pedig már hazatért, akkor azt, hogy soha többé ne vigyék el oda. És, hogy hasonló támogatásra soha az életben ne legyen szükség, és soha többé ne is kapjanak ilyen támogatást.”

A KMKSZ az adományokat hivatalosan kezelte, ezért a hivatalos banki átutalások előírásai miatt kissé bürokratikus módon ment a kifizetés, de végül mind a tizenöt család megkapta a támogatást.

Barta József elmondta továbbá, hogy még most is jelentkeznek családok, akik későn hallottak az akcióról. Időközben elvileg a gyűjtés lezárult, de még mindig vannak olyan települések, ahol gyűjtenek, tehát még most sem késő a támogatásra jogosult családoknak jelentkezniük.

Beregszászban november 4-én Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnöke Vass Ottó alelnök és Heé Roland elnökségi tag jelenlétében, a KMKSZ BKSZ által meghirdetett jótékonysági akció sikerének köszönhetően, amely során a BKSZ 22 alapszervezetében folyt gyűjtés, 20 olyan személy hozzátartozójának adott át családonként 3000 hrivnya támogatást, akik részt vesznek a kelet-ukrajnai „antiterrorista” hadműveletekben.

Az átadó kezdetén a jelenlévők néma felállással emlékeztek a hadműveletek beregszászi áldozataira. Sin József arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt még senki sem gondolt arra, hogy országunkban háborús helyzet alakul majd ki. De a történtek remélhetőleg békés tárgyalásokhoz vezetnek, s nem esik el több fiatal a fronton. Ukrajna igyekszik elérni ezt, s parlamenti képviselőként Brenzovics László, a KMKSZ elnöke is a béke és a kárpátaljaiak ügyét képviseli majd hivatalában. A Szövetség az általa gyűjtött humanitárius segéllyel a váratlanul nehéz helyzetbe került, apát, férjet, fiút – családfenntartót elvesztett családokon igyekszik segíteni a pénzösszeggel, amely után az illetékes adót is a KMKSZ fizeti ki, így a 3 ezer hrivnya teljes mértékben a családok rendelkezésére áll. A támogatás átadásán jelen volt három katona is. Ők sebesülésük miatt nincsenek már a háborús területen. A hozzátartozók több kérdést, észrevételt is megosztottak a KMKSZ jelenlévő képviselőivel. Egy asszony arról számolt be, hogy szerződéses katonaként szolgáló fiát 5 nappal szerződése lejárta után vitték el azt ígérve, hogy 45 nap után 10 napra hazajöhet. Azóta sem tért haza. A hozzászólásokból kiderült: a katonai parancsnokságok helyben hosszabbítják meg a katonák beleegyezése nélkül azok „hivatalos” szolgálati idejét. Aki pedig ezeknek ellenszegülve elhagyja helyét, az dezertőrnek minősül.

A beregszászi, 24 éves Hájas Lajos érdeklődésünkre elmondta: 3 évvel ezelőtt Munkácson szolgált, és az idei nyár folyamán kapott behívót. Ő, attól félve, hogy az ígért 45 nap után nem térhet haza, ahogy sokan mások sem, igyekezett elkerülni ezt a helyzetet. Végül Ungvárra került 10 nap gyakorlati időre, ahonnan Luhanszk megyébe vitték. Egy automata fegyvere volt, s a védelem mellett az élelmezésről, vízellátásról való gondoskodás is feladatai közé tartozott. Utóbbi nem mindig volt egyszerű, hiszen legelőször például egy mezőre kerültek. Megesett, hogy éjjel értesültek arról, hogy valakik közelednek, s nekik akkor, parancsra, lőniük kellett… Később közelebb kerültek Luhanszkhoz. A területen lévők személyazonosságát ellenőrizte éppen társaival, amikor telefonon figyelmeztették őket, hogy lőni fognak rájuk. Futás közben érték el őt a Grad típusú rakéták szilánkjai. Magyarországon műtötték meg múlt pénteken, mert itt nem vállalták a beavatkozást. Azonban másnap már haza kellett térnie, hiszen hivatalosan még tart a szolgálata. A támogatásból az ő családja, felesége és alig másfél éves kislánya is részesült.

B. Zs., er