Fodó Sándor díj
A KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre első alapító elnöke emlékének tisztelegve a Fodó Sándor-ösztöndíjat, melyet az idei évben új formában Fodó Sándor díjként meghirdet.
A pályázaton azok a magyarság érdekében jelentős közösségi szervező munkát kifejtő,
– kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok,
– oktatási intézmények dolgozói,
– egészségügyi dolgozók,
– egyházi személyek
vehetnek részt, akik Fodó Sándor szellemi hagyatékának méltó örökösei.
A pályázatok kategóriánként nyújthatók be. Azok benyújtási határideje: 2014. december 10. A pályázatokat a KMKSZ központi vagy középszintű irodáiba lehet benyújtani (a diákok esetében a megfelelő űrlapon, a többiek esetében szabad formában). A díjra javasolt személynek két ajánlással kell rendelkeznie.
További információ a KMKSZ központi irodájában (Ungvár, Pravoszláv part 5.), valamint a középszintű szervezetek irodáiban kapható.
A KMKSZ elnöksége