Az EU és Ukrajna református szemmel

2014. december 4., 07:55 , 725. szám

A hollandiai SGP református politikai párt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Kárpátaljai Református Egyházkerület Ungi Egyházmegyéjének együttműködésében tavalyhoz hasonlóan idén is kétnapos konferenciát szerveztek november 28–29-én az eszenyi Bárka Ifjúsági Központban. A konferencián az egyház presbiterei és a politika iránt érdeklődő hívek számára ezúttal a külföldi előadók az EU-val kapcsolatos tapasztalataikról számoltak be, valamint arról, hogyan látják Ukrajna helyzetét, jövőjét.

A kétnapos konferenciát Balogh Attila, az Ungi Reformárus Egyházmegye esperese, eszenyi lelkipásztor nyitotta meg, köszöntve a vendégeket és az előadókat.

Elsőként a Magyarországról érkezett Tar Gyula, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet igazgató-helyettese az EU-csatlakozás mezőgazdaságra és élelmiszeriparra gyakorolt magyarországi hatásairól beszélt, kiemelve az Ukrajna számára fontos tanulságokat.

Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte Jacques Bazennek, az SGP nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátorának előadását, aki Az ukrajnai konfliktus nyugati szemmel: Csak egy geopolitikai játszma? címmel tartott előadásában vázolta, hogy Nyugat-Európában hogyan látják Ukrajna helyzetét és meglátásuk szerint milyen kimenetelei lehetnek ennek a konfliktusnak, hogyan alakulhat Ukrajna sorsa a közeljövőben.

Szombaton prof. dr. Florin Duma, a kolozsvári Bolyai Egyetem közgazdász professzora az EU-csatlakozás romániai tapasztalatairól tartott előadást. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte Ukrajna EU-csatlakozásának az országban mindent behálózó korrupció a legfőbb akadálya, aminek leküzdésére Ukrajnának az EU-tagállamok segítsége nélkül nincs esélye.

Utolsóként Balogh Barnabás, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója számolt be a segélyszervezet Kárpát-medencei programjairól.

dózsa